Lovász Irén

Lovász Irén mindig tudatosan törekedett arra, hogy az általa énekelt, jórészt népi eredetű dallamokat olyan zeneiségbe szője bele, amelynek szálai lelkünk legmélyéig lefutnak. Egymástól látszólag távoli zenei világok találkoznak lemezein, melyeknek eredete mégis közös. Feledésbe merült összefüggések válhatnak nyilvánvalóvá, párhuzamos utak kereszteződhetnek.

Lovász Irén Kölcsey Központban tartott Szerelmes virág című lemezbemutató koncertje egy több éve tartó érlelődés végső eredménye. A dalok alapvetően három forrásból származnak: Balassi-versek, bizonyítottan korabeli eredetű népdalok és a XVI–XVIII. század kéziratos énekeskönyvek dallamai. E gazdag, egymást több ponton keresztező alapanyagot Lovász Irén határozott szándékkal a szerelmi költészetre korlátozta, az utóbbi években tőle megszokott, szakrális mélységeket és magasságokat bejáró, nemritkán intenzív hallgatói együttműködést megkívánó lemezeinek sorába illesztve ezt az első hallgatásra könnyednek tetsző műsort. A lemez figyelemre méltó választ fogalmaz meg arra a kérdésre, hogy mit adhat, és milyen nyelven beszélhet egy hajdani zenekultúra a mának. Egyszerre kell ugyanis korhűnek lenni (minél többet megtudni arról, hogy hogyan szólhatott és hogyan nem az egykori muzsika) valamint – a múzeumból kilépve – azt élő szenvedéllyel, magával ragadó hitelességgel életre kelteni.

Új műsorának létrejöttéhez az általa már sokszor választott útra lépett: kiváló muzsikusokat gyűjtött maga mellé, akik többféle, egyénenként igen öntörvényű és karakteres zenei irányzatukat tudták ötvözni úgy, hogy közben mindenki megtartotta szólistai attitűdjét. A CD darabjainak túlnyomó része az utóbbi években már sokszor hallható volt különböző koncerteken, ideje volt, hogy kialakuljon az az alaprepertoár, amely hangszerelési és interpretációs lehetőségeiben aztán tovább érlelve, a felvételen újabb impulzusokkal gazdagodott. A darabokat Lovász Irén válogatta a fentebb már említett három forrásból. A magyar reneszánsz zenekultúráját (már amennyi fennmaradt belőle) sokan feldolgozták már. Ebből az anyagból tehát egy sokadik lemez is készülhetett volna az elmúlt év reneszánszra fókuszáló központi kultúr-sodrának lendületében. Lovász irodalomtörténeti, néprajztudományi és zenei múltját tekintve azonban nem csodálkozhatunk azon, hogy ezt az anyagot olyan összefüggés-rendszerbe szőve dolgozták fel, amely különleges értéket ad a felvételnek.

A könnyedség áttetsző felszíne alatti rétegek kölcsönhatása az, amitől újra életerőt sugárzik ez a több száz éves muzsika. Az alapdallamok jó része viszonylag rövid, sőt töredékes formájukban valódi értékeiket esetleg csak sejtetni engedő korabeli dallamok voltak. Előadásuk ezért magában hordozhatja a személytelen, muzeális jellegű megszólaltatás lehetőségének és veszélyének csapdáját. Az előadók képviselte koncepció szerint a reneszánsz korban lényegesen közelebb álltak egymáshoz a zene különböző műfajai, stílusai, természetesebben volt meg az átjárás lehetősége a zenekultúra különböző szintjei között. Például Balassi Bálint versei, amik a magyar reneszánsz irodalom egyik legmagasabb szintű megnyilvánulásai voltak, hatásukban tetten érhetőek a népköltészet szintjén, és a népi eredetű szövegek is hatottak Balassira. A keveredés legszebb bizonyítékait maga a költő adta meg azzal, hogy a jellemzően énekelt formában előadott költemények szövegéhez saját maga ajánlott dallamokat, amely dallamok – a hozzájuk tartozó eredeti szövegükkel – vitathatatlanul a kulturális közkincs alapvető részét képezték. A műfajok közötti átjárás gondolatával játszhatunk el abban az esetben is, ha egy népi eredetű, falusi dallam sorsát követhetnénk a korabeli városi vagy udvari környezetben. A hivatásos muzsikusok előadásában megszólalva bizonyára érezhetően átformálódtak, tükrözniük kellett az előadó(k) stílusát, zenei felkészültségét. Izgalmasan összetett zenei struktúrák szólalhattak meg az adott dallamot témaként felhasználó, inaséveik alatt esetleg Itáliát vagy Németalföldet is megjárt, az ottani kultúrát is megismerő, képzettebb muzsikusok kezei között. És még nem is beszéltünk az oszmán hódítás, vagy a Kárpát-medencében élő sokszínű etnikai és vallási keveredés okozta kulturális szintű hatásokról.

Így történhet meg, hogy a lanton és barokk gitáron közreműködő Győri István remek feldolgozásaiban itáliai reneszánsz tánczene vagy Francesco da Milano lantmuzsikájából vett néhány ütemnyi idézet találkozik magyar népzene dallamaival, török eredetű dallam szólal meg magyar nyelvű szöveggel és törökös jellegű ütőhangszeres kísérettel; héber nyelvű töredék találja meg párhuzamát magyar virágénekkel. A különböző kulturális és zenei szintek nagy stílusismeretre valló keveredése teszi emlékezetessé az albumot. A hitelesség pedig Lovász Irén magával ragadó hangja mellett a zenei hátteret adó zenészek teremtik meg, akik a mai magyar népzene, a régizene, és a kísérleti jazz egymástól látszólag távol eső vidékeiről érkeztek. Szabó Zsolt plasztikus gambajátéka, hajlékony díszítései, Ágoston Béla a népi fúvóshangszereken játszott rendkívül színes szólói. A CD legizgalmasabb rétegét jelenti Horváth Kornél bámulatosan sziporkázó ütőhangszeres játéka. A szomorúságában legszebb pillanatokat pedig a Megfogott madár című darabban hallottam Lovász Irén és Győri István duójában.

Tokodi Gábor | 2009. március 04., 15:37
Forrás: www.deol.hu