Lovász Irén

Így kezdtem tavaly ilyenkor a Válasz-béli cikket, amely Lovász Irén lemeztetralógiájának első darabját próbálta bemutatni. Most, amikor az Égi hangot követő Belső hangot hallgatom, gyanús kíváncsiságból olvasom újra magam. Gyanús, hogy akkor is megpróbáltam a különös hanganyaghoz méltó jegyzetet írni, pedig ez nem feladat: mit tennénk így egy raplemezzel? Operaalbumhoz pedig betűkből komponálnék áriát? Még sincs más út. Irén nem hagyja, hogy kívül maradjunk az ő világán. Mert hát… magunkon, a saját, rokon belső hangunkon hogy is zárkózhatnánk kívül?

A friss korongon a titokzatos Kerekes János didgeridooja teremt atmoszférát, s jeleníti meg eukaliptusztörzsből vájt testével a földelemet. A hárfa (Pintér Ágnes) fodrozódik, mint a víz, a levegőt pedig az a művésznő keringeti misztikus shakuhatsi fuvolája által, akinek nagyon hasonló tekintete van a Lovász Irénével. Megfigyeltem azt is, hogy az efféle romlatlan szemű lányokat összetereli e vonás: ő Gesztelyi Nagy Judit. A hegedűs Balázs Gergő pedig, akiről valahogy sejteni lehetett, hogy pazar tehetsége dacára nem a mainstream komolyzenében köt ki, a tüzet lobogtatja.

Az emberi hang, a bennünk visszhangzó elsődleges dúdolat, a szintecsend pedig Lovász Iréné. (Szerinte a zene amúgy is a bennünk élő csend kivetülése.) Olyan jó, hogy nem hallani keresetlenül egyszerű éneklésén sem a kandidátusi fokozatot, sem a paraszti származást. Ettől a nevezőtlen, csupasz és tiszta jelenléttől ülhet tudós és földműves ugyanott, a lejátszó előtt – amennyiben mer csendben lenni. Mert tényleg gyógyít, ha nem mérgezzük magunkat külső zajjal.

Ókovács Szilveszter
Forrás: hetivalasz.hu

http://new.valasz.hu/kultura/belso-elso-hang-17692