RÉGI, ÉGI HANG (ÓKOVÁCS SZILVESZTER/ HETI VÁLASZ)
Nem tudom, valóban gyógyít-e a zene, vagy csak érzékeinket szédíti el, s így ágyaz a jobbulásnak. Mindenesetre nálunk Karácsony lett egyszeriben Lovász Irén dallamaitól, elkezdtünk „jobban lenni”.
Pedig ösztönösen inkább ellenállni akartam, ellenállni, mint elméleti matematikus a hipnózisnak. Hisz ha megcétézzük, albuma nem más, csak néhány letűnt stílű énekhang bóklászása a Szent István bazilika nemrég kinyitott altemplomívei alatt.
De különös, atipikus népdalok és énekek ezek, karácsonyiak, pünkösdiek, köztük három fiatalember gregorián kart imitálva antifónákat énekel. Irén tiszta, naiv hangja változatlanul fénylik át a műsoron: nincsenek végletek, karakterek, ritmusváltások se, nem pezsdül fel e konok, ködös minimál-zene. Valami bugyorból lassított idő ömlik szét, rendre kimerevül a pillanat, s ha új, sejtelmes érintés érkezne, az is új szoborba dermed. Az égi Hang végeláthatatlan strófái egyhelyben hullámoznak: ez nem produkciószerű! Hol késnek folyamatok, csúcspontok – katarzisveszély keletkezhet-e így? Kompozíciós zsenik saját égi hangjaikat suttogóra vagy épp bazilikát rengetőre írták a kontrasztozás miatt, és ez működött, mióta kottafej a kottafej (lásd Credo-tételek). Akkor hogy funkcionál Lovász Irén hite és hangja dramaturgia nélküli dramaturgia által? Az ég Hangja lehet-e egynemű, extázist, ujjongó bizonyságot folyton csak rejtő?
Mire e fontoskodó kérdésekre válasz születne, már rég alfában jár a hallgató. Igenis hat a középkorias, misztikus, ám eszköztelen vokalitás, csak más recept szerint. Nem a változatosság gyönyörködtet itt, hanem a monotónia szépsége, és a csendes merészség, amely pl. régi himnuszunkat szopránszaxofonnal és orgonapontozó férfivokállal úgy indáztatja körül, hogy már-már tárogatót hallunk, autentikusságot hiszünk. Boldogasszony, Anyánk, énekli legszebben Irén, de csak annak, aki lelkét lecsendesíteni képes, s hajlandó a nyugati zene négy évszázadának alapvetésétől ötven perc eseti eltérésre – ez maga az öngyógyulás. Később már visszatérni nem volna jó az ősrégi hangtól, viszont muszáj. Hol van még a moccanatlan Karácsony, előbb a konzumisták hangos aratása jő.
Ókovács Szilveszter
Heti válasz. 2006. nov.30