LOVÁSZ IRÉN: BELSŐ HANG (PÜNKÖSDI RÁADÁSKONCERT)

Lovász Irén, Belső hang című albumának (2007) karácsonyi bemutató koncertjére tavaly már két héttel a koncert előtt elfogytak a jegyek.

Ezért sokan lemaradtak a Művészetek Palotájában adott ünnepi est különös élményéről. A koncert második felében az Égi hang CD (2006) dallamai csendültek föl. Közben, 2008-ra mindkét lemez ARANYLEMEZ lett!

Mindezek miatt Lovász Irén a Pünkösd utáni első vasárnapon a két lemez anyagából válogatott ráadáskoncertet szervez.

Az őseink a zene varázserejét már évezredekkel ezelőtt is ismerték. A bölcsek éppúgy tudatosan alkalmazták a zenét a lélek harmonizálására a kontinensünkön, mint a mesés Indiában. A világunkban minden rezgés, energia: a jó zene az élő szervezet rezgéseire hatva segít helyreállítani a felborult egyensúlyt. Sajnos az ember számára mára fontosabbá vált a külső világ, mint a belső. Ezt röviden “kifelé élés”-nek szokás nevezni. A régi tudás csak másképpen gondolkodó emberek áldozatos munkájának eredményeként maradt fenn és öröklődött a kiválasztottakon keresztül évszázadokon át.

Úgy tűnik, hogy eljött a fordulópont, hiszen ma már egyre több – az anyagi világban megcsömörlött – ember indul saját, belső lelki értékeinek felfedezésére. Azonban egy ilyen (belső) utazás egy tapasztalt idegenvezető nélkül félelmetes is lehet. Lovász Irén hazánk legkülönlegesebb hanggal rendelkező énekesnője – aki egyben remek lélek-idegenvezető is – egy varázslatos utazásra csábítja a “Pünkösdi ráadás koncert”-jére ellátogató embereket. Miért érdemes résztvenni? A válasz egyszerű: az énekesnő művei a zene ősi, az anyagi világ szennyeződéseitől mentes forrásvidékéről táplálkoznak, így az igényes szórakozás mellett egy magasabb rendű világba engednek betekintést.

Forrás: napvilag.net

+36 30 976 7360 • lovasziren1@gmail.com