Lovász Irén

Az előadás, amelyen közreműködött Lőrinszky Attila nagybőgőművész is, négy tételből, a Föld, a Víz, a Tűz és a Levegő őselemeinek hangi megjelenítéséből és két szóló darabból állt.

– Mintha szertartás zajlott volna a templom különös terében…

– Meditatív belső utazás volt, az én legmélyén szunnyadó őserők fölébresztése, a bennünk rejlő energiák felszínre hozása a legtermészetesebb húros hangszer, az emberi hang és egy nagybőgő segítségével.

– Mind a négy őstémában improvizáltak. Régi zenei dallamvezetés keveredett etnodzsesszes stílusjegyekkel. Nem rejt csapdákat a rögtönzés az effajta átkötésekben?

– Három éve játszunk együtt, az egymásra utaltság művészi intimitásában, a bizalom olyan fokán, hogy vakon megbízunk egymásban. Akár a trapézon dolgozó artisták esetében, a biztonságot nyújtó kéz mindig ott van a partner részéről, ha a másik a rögtönzés hevében “elkószál”. Attila nagyszerű ember és kiváló mestere a hangszerének, különös ajándék vele együtt játszani.

– Biztos vagyok benne, hogy a védőháló ki van feszítve önök alatt is.

–Nincs. Katarzis nélkül nem lenne értelme az egésznek. Nem érné el a célját. Nincs menekülőutunk. Vagy bejön, vagy “belehalunk” mindketten. Aki eljön meghallgatni bennünket, annak végig kell járnia a purgatóriumot. Olyan nincs, hogy valaki csak egy kicsit tisztuljon meg.

– A hangfoszlányok, a harmóniák annyira mélyről törtek fel, hogy önkéntelenül felvetődött bennem a kérdés: mi volt előbb, az ének vagy a beszéd?

– A szavak előtti hangok a lelkiállapotot fejezték ki. Vagyis a lelkünk mélyén lévő erők hangok segítségével a felszínre tudtak jönni. Roppant ősi kifejezésmódja lehetett az emberi léleknek, mivel az ének és a beszéd ugyanazon megnyilvánulás volt. Akkor váltak el egymástól, amikor mindegyik megtalálta a maga funkcióját.

– Mégis úgy érzem, ha az emberi lényt megrázó bánat vagy öröm éri, ösztönösen visszanyúl ezekhez a hangokhoz. Van bennük valami ősi ritmus és dallam.

– A zene antropológiai lényegéről beszélünk. Ezt keresem a Belső hangban. Ezt akarom felhozni abból a mélységből oda, ahol napjainkban elfojtja ezt a hangot a zene és a szavak együttes alkalmazása.

– Ezért használ inkább énekhangot, mint szöveget?

– Pontosan. A zene, mint minden művészet, az emberi lélek kivetítése. Arra gondoltam, hogy abban a teljes ellazulásban, amely nélkülözhetetlen a bennünk rejlő őserők megérintéséhez, szükségünk van arra, hogy a bal agyféltekét, vagyis a racionális gondolkodást, a beszéd központját kissé háttérbe szorítsuk. Nem kell a szövegek megértésére koncentrálni, hagyjuk magunkat a hangok és a velük közvetített energia által vezetni.

– Egy évtizeden keresztül kutató-rendszerező munkát végzett a népzene területén, egyetemen tanított, doktorátust szerzett. Miképpen fér meg önben a tudós és a művész?

– Az iskolai és egyetemi éveim alatt népdalokat énekeltem. A diplomám után tíz évig amolyan “agyalós tudós” életszakaszomat éltem. Publikáltam, rendszereztem. 1995-ben hirtelen megmozdult körülöttem a világ. Befejeztem és megvédtem a kandidátusi disszertációmat, világra hoztam a kisfiamat, és kiadtam az első lemezemet, a Világfát. Az “agyalás” után a következő dekádban megszültem ikerlányaimat, és énekeltem tíz lemezt. Ekkor intézményesen nem tanítottam, rendszeresen nem publikáltam. Most úgy érzem, ez az életszakaszom is lezárulóban van. Szintézist próbálok létrehozni a hivatásaim között. Felkérést kaptam egy budapesti egyetemtől. Lehetséges, hogy rövidesen ismét tanítani fogok.

– Folytatja a Hang-sorozatot?

– Természetesen. A tavalyi Égi hangot követi idén a Belső hang, a Női hang a következő, majd jön a sorozat befejező lemeze, a Gyógyító hang.

– Sokakat meglephet, hogy Snétberger Ferenccel európai dzsesszturnén vett részt.

– Akkor is önmagamat énekeltem, ő a pedig a saját dzsesszvilágát jelenítette meg. Az, hogy képes voltam beilleszkedni az ő és más, hasonló kvalitású művészek világába, arról szól, hogy a magyar népzenének küldetése van, s harmóniája megállja helyét a legkülönbözőbb kontextusokban is. A népdalok képalkotása magas művészet, a szavak tartalma költészet. Nagy koncerteken olyan dolgokat hoz ki belőlem, amelyekre a hétköznapokban nem vagyok képes.

Somogyvári D. György
[2007.03.22. – http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=125870]