SZERELMES VIRÁG – LOVÁSZ IRÉN KONCERTJE

Azt gondolom, a családépítéshez a zene, az ének is hozzátartozik. Leginkább akkor bizonyosodom meg ebben, amikor olyan élettel, harmóniával, szépséggel teli értéket, éneket hallgathatok, mint ami Lovász Irén művészetéből árad.

Ma volt szerencsém részt venni Szerelmes virág című lemezének bemutató koncertjén, amiről a végén csak úgy nyilatkoztunk többen is, hogy “Gondoltuk, hogy jó lesz, de azért erre nem számítottunk!”

A koncertről egyébként Pálffy Laci barátunk által az Európa Hajón Magyarországról rendezett kerekasztal-beszélgetésen értesülhettem, ahol a Művésznő – legnagyobb örömömre – mellettem ült. Ott is sikerült elvarázsolni közönségét azon rövid idő alatt, amíg kiült a kerekasztal tagjai közé.

Ott arról szólt, hogy a magyar népdal antidepresszáns, a dudolászós ember nem lesz öngyilkos. Elmesélte, hogy “A Dunánál – Dalolás Lovász Irénnel” címmel egy éve indított egy klubot a Budavári (I. kerületi) Művelődési Házban (1011 Budapest, Bem rakpart 6.), amelyben dudolászó emberek a mai napig minden kedden este 6 és 7 óra között találkoznak. Itt minden alkalommal elmondják József Attila: A Dunánál című versét, hogy érezzék a hely fontosságát. Azért dalolnak közösen, hogy jobban legyenek, hogy a testi-lelki harmóniát fenntartsák, hogy az ősök által ránk hagyott kincseket továbbvigyék és a magunk épülésére, “jobban levésére” használják.

A kerekasztal beszélgetésben aztán hangos illusztrációként két csodálatos dallal ajándékozta meg a hallgatóságot. Jó volt ott lenni!

A mai koncertet a tavaly megjelent, legfrissebb lemezének egyik késői bemutatójául szánta, de több olyan dal is elhangzott, ami már nem fért rá a lemezre. A koncerten elhangzott dalokat hallgatva hol szétáradt bennem a harmónia érzése, hol teljesen izgatott lettem. A lábam dobogott a MOM színháztermének padlóján, vagy a fejem mozdult meg a ritmust ütemére. Most sem kellett hiányolnunk a Tőle megszokott kristálytiszta hangot, a nagyszerű kísérőzenészek együttesét és egyben egyéni játékát. Ezt a Művésznő sugárzó nőiessége tudta csak tetézni. Tiszta tekintete, gyönyörű ruhája hitelesítette most is művészi alkotását.

Néhány évvel ezelőtt az énekesnő elhatározta, hogy az emberi hang segítő, gyógyító erejét szeretné egy sorozatban bemutatni. A sorozat első lemeze 2006-ban jelent meg Égi hang címmel. Ezt követte 2007-ben a Belső hang. A harmadik rész a Női hang címet fogja viselni, ám megjelenésére egy kicsit még várni kell, az 2008-as évben ugyanis Szerelmes virág címmel készítette el legújabb albumát a magyar reneszánsz költészet gyöngyszemeiből válogatva.

A lemez és így a koncert különlegessége a crossover zenei stílus jelentéséből ered, amelyben az előadóművészek különböző zenei ízléseket, vagy műfajokat illesztenek egy-egy dalba, vagy egy egész koncertbe.

Mivel a reneszánsz korban még élénk volt az átjárás (“crossover”) népzene és műzene, falusi és városi, utcai és udvari, underground és hivatalos kultúra, népköltészet és műköltészet, a magyar és az érintkező kultúrák között, oda-vissza hatottak egymásra ezek a szintek, rétegek, stílusok. A lemezen és a bemutató koncerten (és nem mellesleg a tavalyi Reneszánsz Év kapcsán) ez a zene-, irodalom- és kultúrtörténeti folyamat vált ismertebbé előttünk. Közben a mai ember számára is szórakoztató, élvezhető formában adták elő a reneszánszkori udvarlás, szerelmi költészet mintáit. A mai fiatal célközönségnek is szólt ez a zene, akiknél a modern szerelmi költészet már többnyire SMS tömörségben és formában jelenik meg.

A koncert és a lemez további különlegességét adta a közreműködők jeles serege. A magyar régi zene két avatott szakértője, Győri István lanton, Szabó Zsolt viola da gambán játszott. A magyar népzene és kísérleti jazz öntörvényű és kreatív egyénisége, Ágoston Béla furulyákon, dudán, a magyar jazz kiemelkedő képviselője, a virtuóz, világhírű, Kossuth-díjas Horváth Kornél pedig a tőle megszokott szerény, olykor meglepően és lenyűgözően pergő, a zenének megfelelő keretet adó stílusban ütőhangszereken játszott. Ki-ki hozta saját tapasztalatát, tudását, tehetségét, kreativitását és egyéniségét, hogy életre keltsék és fogyaszthatóvá, szórakoztatóvá tegyék ezt a több száz éves zenei kultúrát.

A koncert után még sokáig dudolásztam az elhangzott dalokat, amelyek egy-egy dallama valóban a “fülembe mászott”. Hazafelé hallgattuk Emesével a frissen vásárolt CD-t. Más volt a hangulat a kocsiban.

Köszönjük kedves Irén, ez így egy szép nap volt!

Még egyszer: tudtuk, hogy jó lesz, de hogy ennyire…

Mindenkinek meleg szívvel tudom ajánlani a lemezt és a koncertet egyaránt!

Aki Lovász Irén egyik legszebb számát meghallgatná és meg is nézné, kattintson a Makámmal együtt előadott “Mennyei szép hajnal” YouTube lapjára. A dal érdekessége, hogy Komáromi János sógorának Krulik Zoltánnak a szerzeménye.

Forrás: csaladepito-klub.blogspot.com

+36 30 976 7360 • lovasziren1@gmail.com