OTTHON A VÁRBAN ÉS A VILÁGBAN – HELYI TÉMA

Lovász Irén több, mint 20 éve él a Várnegyedben. Az énekesnő, aki bölcsészkart végzett néprajzkutató, vallásantropológus, május 18-án a Szent István Bazilikában tartott koncertjén vette át két Aranylemezét, az Égi hang és a Belső hang című albumért.

Május 31-én az egykor európai hírű budatétényi Rozáriumban énekel, majd június 7-8-án „gyógyító hangjával” a Bakáts tértől a Petőfi Csarnokig bezengi egész Budapestet.

– Két éve indította el Gyógyító Hangok című lemezsorozatát. Az Égi hang 2006-ban, a Belső hang 2007-ben jelent meg. Mostanra mindkettő Aranylemez. A harmadik rész, a Női hang és az utolsó, a címadó Gyógyító hang még várat magára. Mire számíthatunk?

– Ebben a sorozatban a magyar népdalnak a szakralitáshoz, a nőiséghez, a természeti erőkhöz és a gyógyításhoz való viszonyát szeretném megjeleníteni. A régi ember tudta, ha énekel, imádságot mond, tudatosan megéli ünnepeit, térben és időben megerősíti helyét a világban. Nem véletlen, hogy régen nem szorultak az emberek pszichiáterekre, de tökéletesen tisztában voltak egymásrautaltságukkal, és az égi erőkre való hagyatkozás szükségességével.

Nemcsak énekesként, de kutatóként is alátámaszthatom: az ősi hagyomány feléleszthető, és a ma emberére éppen olyan gyógyító erővel hat, mint az archaikus kultúrákban. Ez a Gyógyító Hangok című sorozat alapja.

Fodor Erika, Helyi téma, 2008. május 28.

+36 30 976 7360 • lovasziren1@gmail.com