GYÓGYÍTÓ HANGOK. MANDINER.

Mandiner 2020. nov. 5. FEMINENS, Őry Kriszta írása

https://mandiner.hu/cikk/20201105_gyogyito_hangok

Nem a hagyományt kell megmenteni,hanem önmagunkat – mondja Lovász Irén népdalénekes, Érdemes Művész. Népdalaink éneklése segít megtalálni gyökereinket és identitásunkat, vallja.

Gyógyító hangok

Ritka, ha valaki sikeresen ötvözi a művészi és a tudományos pályát. Lovász Irén néprajzkutató-népdalénekes a kettő között
sosem tudott, és nem is akart választani, máig ugyanúgy otthon érzi magát a színpadon, mint a katedrán. Számos
lemezzel a háta mögött, többtucatnyi külföldi koncertfellépés után a egyetemi docensként tanítja, amit maga is művel:
szakrális kommunikációt és hagyománypedagógiát. József Attila születésnapján született, a költő A Dunánál
című versének sorai kamaszkorában tudatosultak benne, azóta is kísérik a pályáján. Az ősök hagyatékának továbbadása személyes életfeladatává vált. A szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott, majd
néprajzkutatóként kandidátusi fokozatot szerzett. Tíz éve tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen kulturális
és vallásantropológiát. Művészi, énekesi pályája az évek során ezzel párhuzamosan bontakozott ki, az autentikus
népzenétől a határműfajokig sokféle formációban és lemezen énekelt.

Minden a családban kezdődött: az anyatejjel szívta magábaaz éneklés szeretetét és éltető erejét. „A dalolás olyan természetes volt nálunk otthon, mint a levegő. Mikor édesanyám ringatott, mesélt, folyton énekelt. Minden élethelyzetben
dalolt: hétköznap, ünnepkor, örömében, bánatában, egyedül és közösségben. Nekem ő a tiszta forrás” – vallja. Mivel jó
tanuló volt, és ragadtak rá az idegen nyelvek, érettségi után nem zenei pályára, hanem a bölcsészkarra jelentkezett.
„Látszólag választanom kellett a művészi és a tudományos pálya között. A valódi döntést azonban mindig halogattam”
– mondja.

A diákévek alatt már népdalokat gyűjtött Erdélyben és a moldvai csángóknál, saját gyűjtéséből azóta is sokat merít.
A népi imádságok kutatásában Erdélyi Zsuzsanna volt a mestere. 1995-ben készítette első szólólemezét Világfa címmel a
Nemzeti Múzeum felkérésére, a millecentenáriumi régészeti kiállítás kísérőzenéjeként. Később régizenei együttesek
szólistája volt, énekelt kortárs műveket, és jazz-zenészekkel is dolgozott. Turnézott Európában Snétberger Ferenccel,
három lemezt készített a Makám együttessel. Koncertezett a Művészetek Palotájában, a Mátyás-templomban, a zágrábi
és a brüsszeli katedrálisban, San Diegóban és a londoni Covent Gardenben is.

Évek óta az emberi hang gyógyító szerepe foglalkoztatja, az, hogy a népdaléneklés miként alkalmazható a lelki egészségre nevelésben. Erre épül a Gyógyító hangok című lemezsorozata, a több mint tíz éve működő népszerű dalolóköre és zeneterápiás órái. Meggyőződése, hogy a népdalokkal jobb és élhetőbb a világ: éneklésük segít meglelni a gyökereinket,
egészséges egyéni és közösségi identitásunkat. „Még mindig nem késő, hogy visszataláljunk természetes túlélési stratégiáinkhoz: a művészetekhez, beleértve a táncot, a zenét, a költészetet és a kézműves-mesterségeket is – hangsúlyozza
a művészeti nevelés fontosságát. – Nem konzerválni és vitrinbe zárni kell a régi értékeket, hanem megismerni, a
mai világra alkalmazni és a magunk javára fordítani őket. Nem a hagyományt kell megmenteni, hanem önmagunkat,
veszélyben lévő civilizációnkat és gyermekeink lelkét!”

„Most, hogy egyre nagyobb az elbizonytalanodás a férfinői szerepeket illetően, és a téma a közbeszédben is előtérbe
került, talán egy lemez is hozzáadhat ehhez a vitához – vallja Női hang című albuma kapcsán a háromgyermekes édesanya. – Fontos lehet a nők számára megmutatni, hogy miminden jellemezte a nőiséget a hagyományos világképben, s hogy életet adó képességünk tudata kislánykorunk óta mindannyiunkban benne van. Népi gyermekjátékainkkal, énekeinkkel pedig, ahogy régen is, ma is tudnánk segíteni
a nemi szerepekre való fölkészülést.”

Mandiner 2020. nov. 5. FEMINENS, Őry Kriszta írása

+36 30 976 7360 • lovasziren1@gmail.com