INTERJÚK

KÉPMÁS MAGAZIN, 2023. december

https://kepmas.hu/hu/lovasz-iren-takacs-dorina-deva-gyogyito-hang-nepdalok

„Ahogy a fát táplálom saját termésével, úgy segítem édesanyámat a népdalokkal, amelyeket tőle tanultam”
Szám Kati
2024. 01. 03.
 
Két nő énekel. Csak rövid ideje ismerik egymást, de hangjuk olyan hajlékonyan csavarodik egymásba, mintha egyetlen fa két ága volna, amelynek levelei szétválaszthatatlanul eggyé válnak a koronában. Lovász Irén és Takács Dorina (Дeva) a Gyógyító hang című lemezen és a Müpában megrendezett koncerten különleges, elektronikus zenei szövetbe ágyazva szólaltatták meg a több ezer éves gyógyító szövegeket – női hangon.
 
Lovász Irén és Deva – Fotó: Éder Vera

 
Hogyan találtatok egymásra?

Dorina: A koronavírus-járvány időszakában sokat jártam rétre, mezőre, erdőbe, sétálni, bringázni – miközben zenét hallgattam. Ekkor találtam rá Irén Belső hang című lemezére. Aztán egy velem készült interjúban megemlítettem, mint a szerintem legjobb világzenei lemezt. Ezt elolvasta a Várkert Bazár rendezvényszervezője, akitől Irén ottani anyák napi koncertjének ötlete is származott, és felhívott, hogy volna-e kedvünk együtt dolgozni. Nagyon-nagyon megörültem.

Irén: Amikor felhívtak azzal, hogy van egy fiatal énekesnő, aki engem emleget, s jó volna őt behívni a műsorba, nem ismertem még Dorinát. Rákerestem, megnéztem a koncertfelvételét, a Fa lenni klipjét, az interjúit és azt mondtam, ez a lány bátor és egyéni, kreatív, de szerény. Úgy éreztem, ha én most lennék húszéves, lehet, hogy ilyen lennék, sőt talán ilyen zenét csinálnék. 

Kihívott a nagymamája házába, hogy ismerkedjünk meg. Másnap ott voltam. Elkezdtünk zenélni, és az első pillanatban éreztük, hogy egy húron pendülünk. 
Meghívtam az anyák napi koncertre, és jó szívvel bíztam rá a Női hang lemezem leányszerepeit. A műsornak Alma, fája címet adtam. Az első koncertünk élő felvételei rákerültek a Gyógyító hang lemezemre, és új dalokat is alkottunk. 

Mit hoztatok kétfelől az együtt zenélésbe, és mit kaptatok a közös munkától?

Irén: Érdekes, én nem a különbségeket látom, hanem azt, hogy egy tőről fakad a művészetünk. Nyilván a plusz negyven év emberileg, szakmailag, női szempontból meghatároz engem, hiszen amikor ő 2000-ben megszületett, nekem már több lemezem, akadémiai fokozatom és három gyermekem is volt. És mégis azt érzem, hogy a magyar hagyományban és a kollektív tudattalanban lévő hasonló értékek artikulálódnak mindkettőnkben.

Dorina: Én sem éreztem azt, hogy messze lennénk egymástól. Először talán tartottam a közös munkától, mivel a népzenészek tudnak nagyon vaskalaposak lenni, hogy például ezt és ezt így énekelték, és ahhoz tartsuk magunkat, satöbbi… De semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Viszont Irén nélkül sok szövegre sosem találtam volna rá. 

Irén: Ilyenek például a bájolók a gyimesi gyűjtésemből. De hát ez az én egyik szakterületem, a szakrális kommunikációról írtam a disszertációmat, és rengeteget foglalkozom azzal, hogy a népi vallásosságnak milyen gyökerei vannak, hogyan jeleníti meg a kereszténység előtti világképünket. Mindebből Dorina elektronikus zenéjével egy olyan virtuális zenei szövetet tudtunk alkotni, amely nagyon közel állt ahhoz a vízióhoz, amelyet elképzeltem. Néhány éve sikerült élőben gyűjtenem ezeket az archaikus gyógyító, segítő, ráolvasó szövegeket. De nem úgy akartam elmondani, ahogyan ma az idős asszonyok, mivel arra vágytam, hogy ez az archaikus gyógyító hagyomány ma is érvényes zenei minőségben szólaljon meg egy hanglemezen. A recitatív, kántálásszerű előadásmódot kerestem, azt, ahogyan talán hangozhatott több száz évvel ezelőtt. Nem ördögtől való az én számomra egy ilyen rekonstrukció, hiszen virtuális zenei utazást, hasonló kísérletet végeztünk már harminc éve Hortobágyi Lászlóval is a Világfán. Amikor megidézzük az ősanyák hangját és előadjuk ezeket a dalokat, nem ketten vagyunk. Mintha egy filmet látnék, fekete fejkendős öregasszonyok ezreivel, sorakozva az idők kezdetétől, akik hozzák az őserőt, a tudásukat, a hangjukat. Az ő pecsétjük hitelesíti a Gyógyító hangot. 

Dorina: Igen, én is látom őket, akik a bölcsesség szimbólumai, nagyon idősek, gyönyörű barázdákat rajzolt rájuk az idő. Térkép van az arcukon, és erő van bennük.

A mai nő mit tud tanulni az ősi szövegekből, a dalaitokból?

Dorina: Bennem is megidéz fontos kérdéseket.

 Például, hogy hogyan legyek teljes nő, aki kapcsolódik a benne lévő mélységhez. Számomra erre a legjobb mód a természet, mert ott az ember nagyon közel tud kerülni önmagához. 
Aszfaltos körülmények között nehéz rálátni az élet körforgására, és kapcsolódni a belső női részünkhöz. 

Irén: A hagyományból a segítő erőket akartam felszínre hozni, hogy jól legyünk tőle lelkileg és testileg. Édesanyám mellett, egy kórházban jöttem rá, hogy az ő dalainak rajta kell lenniük a Női hang lemezemen, hiszen számomra ő az ősanyáim egyetlen élő képviselője. Azon gondolkoztam, mitől lesz ez a női hang hiteles, épp telehold volt, eszembe jutott, hogy az ovis lányaim intim kérdésére egykor mesét rögtönöztem a Földanya magjából kikelő életről, amelyet megtermékenyít az áldó eső, az Égapa harmatja. Ez a női minőségünk lényege, az áldott életadó képességünk. Ebből lett az Életerő és a Földanya magja című dalom: „Telik a hold, érik a lány, múlik a hold, nő a virág. Földanya magja, Égapa harmatja öntözi egyre, áldja eső. Így bújik rendre, földi életre, minden elő.”



 
Fotó: Éder Vera
A Gyógyító hangot nemcsak az ősanyák hangjával hitelesítetted, hanem a te magánéleti és tudományos tapasztalatoddal is.

Irén: Igen, a vallásantropológiai és a zenefolklorisztikai kutatásaim, valamint a saját női tapasztalataim mind benne vannak. De abban, hogy a lokálisban gyökerezőt, a régit és a helyit elemelhessük az itt és a mosttól, Dorina és a zenésztársaim is sokat segítettek: az indiai hegedűs Lantos Zoltán, a kiváló ütőhangszeres Horváth Kornél, a kortárs zenész cimbalmos Lukács Miklós, a fúvós Ágoston Béla és a zenetörténész Mizsei Zoltán garanciát jelentenek arra, hogy mindezt globálissá és időtlenné, tér-idő dimenzióiban is kitágíthassuk.

Az, hogy a test és a lélek hat egymásra, sokáig az orvostudományban sem volt egyértelmű. A tudomány és a művészet külön utakon próbálta gyógyítani az embert. Ma már hálásak az egyik terület képviselői a másiknak a megerősítésért? Esetleg annak, aki a kettőt egy személyben műveli?

Irén: A hála az talán még nem jött el. De már legalább nem annyira csodálkoznak, amiért ezt a kétféle kifejezésmódot, vagyis a tudományt és a művészetet egyaránt fontosnak, hitelesnek és érvényesnek tartom mint kifejezési formát, és a világ megismerésének és artikulálásának módját.

Egyértelmű sikereid is vannak, például a lemezedet anorexia nervosa kezelésében használják fiatal lányoknál. 

Irén: Igen. Ez valóban az egyik legfontosabb és legmeghatóbb klinikai felhasználása a zenémnek. Most jelent meg egy angol nyelvű kötetünk a Károli Gáspár Református Egyetemen a kódváltásról a művészetekben. Egy tudományos konferenciakötetben ma már művészek is megszólalhatnak. Ma már senki nem vitatja, hogy a test megbetegíti a lelket, illetve hogy képesek gyógyítani is egymást. A zeneterápiában nagyon hiszek, tanítok az ELTE-n is a zeneterapeuta-képzésben. Bár nemzetközi szinten egyáltalán nem jellemző az, amit én képviselek, hogy a saját néphagyományunkból táplálkozó segítőerőt használjuk. Nemcsak mások zenéjét hallgatjuk, hanem a sajátunkat énekeljük. Kodály országában talán nem nehéz fölismerni, hogy ez a zenei anyanyelvünk alapja. Dorina ugyanúgy elénekli, hogy „de szeretnék az erdőben fa lenni”, mint ahogy én vagy a széki asszonyok ötszáz évvel ezelőtt. A fa az élet metaforája minden kultúrában és minden vallásban: a gyökerekbe kapaszkodik, stabilan áll, az anyaföldből veszi az életerőt, és megy föl az égig.

Amikor néhány éve beszélgettünk, tovább is vitted ezt a képet: a fa termésével visszatáplálja a földet.

Irén: Igen, a körtefa-metaforával írtam le, amit édesanyám betegsége idején éreztem. Amikor leszedtem neki a körtét, meghámoztam, és a héját visszadobtam a körtefa alá. Belém hasított, hogy ez voltaképpen a hagyományterápia metaforája. 

Ahogyan a fát táplálom a saját termésével, úgy segítem én édesanyámat öregkorában a saját népdalaival, amelyeket tőle tanultam. 
A nagykunsági, ifjúkori népdalaival így gyógyítottam őt öregkorában. Ez adta vissza az emlékeit, az identitását, amikor a memóriája már olykor cserbenhagyta.


 
Fotó: Éder Vera
Dorina, te is azt mondod, hogy a gyűjteményedből vetted a dalaid alapanyagát, de honnan volt neked gyűjteményed?

Dorina: Saját gyűjteményem nincs, én online gyűjtögetek. A Zenetudományi Intézet archívumában elérhetők régi, recsegő felvételek, én abban szoktam keresgélni. 

Irén: Ez a köztünk lévő negyven évet demonstrálja: én ennyi idős koromban álruhában mentem gyűjteni Moldvába, a román Securitatéval meg a favágókkal küzdve a vonaton, vállalva a testi és a fizikai megpróbáltatásokat. De ha akkor ezt nem csináljuk, akkor most ez a lehetőség nincs. 

Gombnyomásra készen kapjuk, ez óriási dolog, de azért az online világ sem egy meseerdő… bár itt nem annyira a test, inkább a lélek kerülhet veszélybe. Vagy felvetődik például a hitelesség kérdése.

Dorina: Én már fél óra facebookozás után érzem, hogy van egy kis nyomás a mellkasomban. Ha végeztem a feladataimmal vagy elfáradtam, akkor rögtön jön a gondolat, hogy fel a közösségi médiára, mert gyorsan és egyszerűen magamhoz tudom venni azt a nagyon színes világot, amit éppen nem élek meg a valóságban. De aztán meg körbenézek, és már szürkület van, és óriási üresség telepszik rám.

Egy interjúban mesélted, hogy amikor beindult a zenei karriered, és hirtelen népszerű lettél, rájöttél, hogy neked ez mennyire nem hiányzik. Miért?

Dorina: Zavarba ejtő, amikor egy dalom vagy gondolatom eljut mondjuk ezer emberhez, nekem meg fogalmam sincs arról, hogy kik ők. 

Egyszer csak ott terem ezer reakció, én mégis egyedül vagyok a szobámban. 
Néha ez hatalmas szakadékokat teremt köztem és a hallgatóim között. Ugyanakkor, ha nem osztottam volna meg a dalaimat online, akkor most nem lehetnék olyan szerencsés, hogy ezzel foglalkozhatok, hogy zenész lehetek, vagy hogy Irénnel megcsinálhattuk ezt a közös munkát. Végül is az online térnek köszönhető a találkozásunk, még akkor is, ha utána ösztönösen hangolódtunk is egymásra. Nagyon hasonló szövegek fognak meg minket igazán mélyen, és olyan könnyedén csavarodik egymás köré a hangunk…

Irén: Mivel a lélek szól benne. „Zeng a lélek, zeng a szó.” 

Ez az interjú a Képmás magazin 2023. decemberi számában jelent meg.
A Képmás magazinra előfizethet itt.
 
Lovász Irén
Takács Dorina
Gyógyító hang
Deva énekesnő

+36 30 976 7360 • lovasziren1@gmail.com