LOVÁSZ IRÉN: SZERELMES VIRÁG – RENESZÁNSZ EMBER

Mátyás királyra emlékezvén a reneszánsz emlékévét ültük 2008-ban.

Arra a korra emlékeztünk, amikor elindult a reformáció, majd az ellenreformáció, megszülettek a bibliafordítások, megjelent a madrigál, megszülettek a Corvinák, az első magyar nyelvű kalendárium, kikristályosodtak a mise tételei, megtartották a Tridenti zsinatot, meg­csinálták az első rugós zsebórát, megépítették az első kupolát, de gondolhatunk Leonardo da Vincire, Michelanghelóra, Raffaelóra, Dürerre, vagy a könyvnyomtatásra, Gutenbergre, akinek tevékenysége szintén erre a korra esett. Világossá vált a szabadesés fizikai törvényszerűsége, és mindez hatalmas gyorsító erőt adott a tudomány további fejlődésének. Kontinenst fedeztek fel, ahonnan sosem látott növények kerültek át és lettek egyeduralkodókká világszerte. A kávé, a csokoládé, a paprika, kukorica és a dohány. Megalkották az első térképet, amellyel az utazás, a hajózás is egyszerűbbé vált. Ettől a kortól használjuk mai naptárunkat.

Itthon pedig ez a széles látókörű Hunyadiak ideje, Bakfark lantműveinek, Balassi halhatatlan sorainak vagy Tinódi forrásértékű históriás énekeinek kora. A négykerekű kocsi – Kocs községből – szintén ebben az időszakban látott napvilágot. Megszületett a fabevonatú grafitceruza, és az első parfümgyár – nem Kölnben, hanem Firenzében.

Ebben a régi világban megszületett egy embertípus – amit éppen a korról – reneszánsz embernek nevezünk. Ez az ember okos, ért a tudományokhoz, bölcs, mert sokat tapasztalt a világból, ért a művészetekhez – nemcsak teoretikusan, hanem tettlegesen is: maga is műveli valamely ágát. Beszél idegen nyelveket és megérteti magát nemcsak szűk környezetével, hanem távoli emberekkel, írásai és alkotásai révén.

Nos, Lovász Irén ilyen ember. A reneszánsz embertípus jeles képviselője, megtestesítője. Évente újabb és újabb lemezzel örvendeztet meg minket: A gyógyító hangok sorozatból eddig az Égi hang és a Belső hang jelent meg, sok egyéb korábbi lemez után. És: folytathatjuk a sort, vagyis a reneszánsz eredményeinek felsorolását: megszülettek azok a dalok, amelyeket Lovász Irén csokorba kötött és ráénekelt egy megfogni is jóleső CD-re.

A Szerelmes virág c. CD a reneszánsz szerelmi lírájából, a 16.-18. sz.. kéziratos gyűjteményeiből és a valószínűleg arra a korra datálható népdalainkból válogat.

Az érzékeny művész és a mélyre látó tudós párosának röpködésével és precízségével. Itt nincs népzene és populáris zene, nincs klasszikus zene vagy városi zene, itt zene van, illetve azon belül valami: életérzés, összefogott és sokirányú gondolkodás.

A korra jellemző sokszínűség jelentkezik nemcsak a válogatásban, de az összeállításban, a szerkesztésben és a dalok tálalásában is. Olyan közreműködők állnak Lovász Irén mellett, akik maguk is mesterei saját hangszerüknek: Ágoston Béla, Győri István, a Kossuth-díjas Horváth Kornél és Szabó Zsolt. Akik az összjáték és kiváló összhangzás mellett nem tudják nem megcsillantani saját, egyéni gondolkodásmódjukat és díszítéstechnikájukat.

És ettől „reneszánsz” a lemez. Ettől van az, hogy vibrál és megnyugtat egyszerre. Ellazít, hogy utána felpezsdítsen.

Érdemes meghallgatni.

Többször is!

Fehér Anikó
Forrás: Parlando. 2009/4.

+36 30 976 7360 • lovasziren1@gmail.com