Lovász Irén

meghallgatva e remek zenét a reneszánsz korából – most bizonyára a művész és az együttes hívévé szegődik.

A reneszánsz évében, 2008-ban mi sem kézenfekvőbb Magyarországon, mint előrukkolni reneszánsz táncokkal, korabeli virágénekekkel és népdalok alapján készített mai feldolgozásokkal. Ám Lovász Irén világzenéje több a lecke fölmondásánál, hogy tudniillik a felvilágosodással kezdődő modernség (és így a mai posztmodern) gyökerei a reneszánszra nyúlnak vissza. A reformáció és ellenreformáció korára, a könyvnyomtatás feltalálásnak idejére, a szabadesés tudományos “fölfedezésére”, a térképhasználat, a mai naptár kezdeteire, egy új földrész meghódítására, amelynek nyomán új növények honosodtak meg az öreg kontinensen. A négykerekű kocsi, a magyar Kocs község találmánya és a grafitceruza – mind, mind a reneszánsz ember idején termett itt úgyszólván a semmiből, különösebb előzmény nélkül, és ennek a kíváncsi reneszánsz embernek az utódai születtek újjá a felvilágosodás és talán a 20. század korában, és alighanem ennek a reneszánsz embernek a reinkarnációja Lovász Irén is, a néprajztudomány kandidátusa, aki nemcsak a korszak kutatója, hanem remek előadó is.

Az énekes és segítői (Győri István: lant, gitár, Szabó Zsolt: viola da gamba, fidula, Ágoston Béla: duda, fujara, furulya, kaval, Horváth Kornél: ütőhangszerek) élővé varázsolják a holtat, a csak nyomelemeiben fönnmaradt népzenét és műzenét. Úgyszólván újjáteremtik azt az elevenséget és mozgalmasságot, táncra buzdító hangzást, ami a reneszánsz korának sajátja volt. Amikor még nem vált el egymástól falusi és városi kultúra, és hatottak egymásra a különböző szintek és stílusok.

A reneszánsz zene modernkori föltámasztása mindamellett nem Lovász Irénnel kezdődött, hanem e téren elévülhetetlen érdemeket szerzett a nyolcvanas években a Bakfark Együttes, amely nem csupán az egykor élt erdélyi szász zeneszerző és lantművész emlékének kívánt adózni, hanem élővé akarta tenni a 16. század megkapó zenekultúráját. Ezt a hagyományt kívánják folytatni Lovász Irén és zenész barátai is, miközben a ma embere számára élvezhetővé improvizálják át a reneszánszkori udvarlás, szerelmi költészet mintáit. Zenéjük ugyanakkor a mai fiataloknak is szól, azoknak a tizenéveseknek, akiknél a szerelmi költészet már-már csupán csak az sms tömörségében jelenik meg.

A lemez alapját a magyar szerelmi költészet szájhagyományban, népdalainkban és a 16-18. század kéziratos énekeskönyvekben, kódexekben fennmaradt gyöngyszemei adják. Korabeli “slágerek”, népszerű és ma már kevésbé ismert dalok, valamint reneszánsz hangszeres táncok átiratai, feldolgozásai hangzanak el. Érdemes hallgatni a nap bármely szakában: reggel frissít, este megnyugtat.

Az egykori diákköltészet kedves témája volt a szerelem, stílusa a virágének, aztán sok közülük népdalként élt tovább napjainkig. A műköltészetnek és népkötészetnek a határán, a közköltészetben, a populáris kultúrában fenntartott népszerű, és máig élő, ható formáit kívánja ez a CD felmutatni.

A lemez hajlékonyságát, a stílusok átjárhatóságát a kiváló zenészek is garantálják, akik a mai magyar népzene, régi zene, és kísérleti dzsessz egymástól látszólag távol eső vidékeiről érkeztek. Mindegyikük hozta saját tapasztalatát, tudását, tehetségét, kreativitását és egyéniségét, hogy életre keltsék, fogyaszthatóvá tegyék ezt a több száz éves zenei kultúrát.

Forrás: infovilag.hu