Lovász Irén

A zene, a harmónia természetes eszközei, archaikus imádságok, a régi magyar népdalok, gregorián dallamok és az elemeket megidéző hangszerek hangzásának egyesülő és feloldó egymásra találása eljuttatja a hallgatót a transzcendes lét misztériumába.

Az énekesnő 1995-ben, első szólólemezével robbant be a hazai és nemzetközi népzenei és világzenei élvonalba. Eddigi életútjának tapasztalásai, kutatásai a hagyományos kultúra, a népzene, a népköltészet és a vallásantropológiai terén, tiszta forrásként táplálták az árnyalt, hol lecsendesítő, hol perzselő dallamkavalkád kánaánját.

Saját elmondása szerint, a lemez az utolsó egy évben öltött testet, s egy álomszerű – alfa tudatállapotban nyilatkozott meg előtte az egyes zenei tételeket kibontó hangszerek fajtája. A születés előtti állapotot, az ősi gyökereket is szimbolizáló föld rezgését, hangulatát a didgridoo, az eukaliptusz fából készített, törzsi életben használatos, kommunikációs és gyógyító eszköz idézi fel. A magzati létet jelképező víz taktusát a kelta hárfa, a belső emésztő szenvedélyt, a szuverén egyéniség megtalálását idéző tüzet a magyar hegedű, a levegő ősi elemét a japán fuvola magával ragadó hangja tárja elénk. A négy elem összeolvadása és a belső én égi szférák felé tárulkozását a belső hang utolsó tétele bontja ki, amelynek szövegét Lovász Irén írta.

Konta Ildikó zeneterapeuta ajánlásában: „Több mint ének, több, mint mantra. Az univerzum és a magyar népköltészetünk rajta keresztül megnyilvánuló, összefonódó csodái ezek a hangok. Nagyon nagyra értékelem és hiánypótlónak tartom. A magyar kollektív tudattalan gyökereiből táplálkozó lélekgyógyítás zenei hangjait érzem kiáradni ebből a lemezből. Ezek valódi gyógyító hangok!”

2007. december 21-én a Művészetek Palotájában lemezbemutató koncert keretében csendülnek fel az egyedülálló, magával ragadó, körülölelő és feloldó hangok. Gyógyítás testnek–léleknek–szellemnek.

Írta: Petre Anett
2007.11.15.
Forrás: mixmagazin.hu