Lovász Irén

Lovász Irén hangja különös hatással van az emberi lélekre

AZ ÉLETET ÉLI AZ ÉNEKLÉSSEL
LOVÁSZ IRÉN HANGJA KÜLÖNÖS HATÁSSAL VAN AZ EMBERI LÉLEKRE
 

 
BÉNYEI ADRIENN
 
KOSSUTH-DÍJAT KAPOTT MÁRCIUS 15-ÉN A GYÓGYÍTÓ HANGOK ÉNEKESNŐJE, LOVÁSZ IRÉN. AZ EGYIK LEGELISMERTEBB MAGYAR NÉPDALÉNEKES A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEMEN TANÍT, EGYETEMI DOCENS, A NÉPRAJZTUDOMÁNY KANDIDÁTUSA. A SZAKRÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ TÉMÁJÁBÓL DOKTORÁLT. 2003-BAN MEGKAPTA AZ ÉV LEGJOBB ÉNEKESNŐJE CÍMET, A MAGYAR RÁDIÓ EMERTON-DÍJÁT. MŰVÉSZI, ÉNEKESI PÁLYÁJA AZ ÉVEK SORÁN TUDOMÁNYOS MUNKÁJÁVAL PÁRHUZAMOSAN BONTAKOZOTT KI, AZ AUTENTIKUS NÉPZENÉTŐL A HATÁRMŰFAJOKIG SOKFÉLE FORMÁCIÓBAN ÉS LEMEZEN ÉNEKELT. AZ EMBER ÉS A MŰVÉSZ SZEREPÉRŐL, AZ ÉNEKLÉSRŐL, A GYÓGYÍTÁSRÓL BESZÉLGETTÜNK LOVÁSZ IRÉN ELŐADÓMŰVÉSSZEL.
 

– Ön sikeresen ötvözi a művészi és a tudományos pályát. Melyik áll közelebb önhöz?
– Voltak zenei mestereim, tudós mestereim, de nem tudtam és nem is akartam soha választani a két út között. Mindig énekeltem. Az éneklés természetes önkifejezési forma számomra, olyan, mint a levegő. A népzene talált meg engem, már az anyaméhben, édesanyám mindig énekelt. Beleszülettem egy olyan szerves, élő hagyományba, amelyben ez volt a legtermészetesebb ön- és közösségi kifejezési mód. Egy alföldi magyar családban nőttem fel, ahol az éneklés a mindennapok természetes része volt. A nagy családunkban egy-egy ünnepi vagy közös munkaalkalom során összegyűltek a szomszédok, a rokonok és együtt énekeltek. Így a népdaléneklésről legtöbbet családomtól, majd a falusi parasztasszonyoktól tanultam. Az éneklés éltető közeg lett számomra. Tanultam zenét, de jó tanuló voltam, ragadtak rám az idegen nyelvek és érettségi után nem zenei pályára mentem, hanem a bölcsészkarra. József Attila születésnapján születtem, a költő A Dunánál című versének sorai kamaszkoromban tudatosultak bennem, azóta is kísérnek a pályámon. Így kerültem a szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsészkarára, hiszen ő is ott tanult.

 
– Szegedi bölcsészhallgatóként indult el első népdalgyűjtő útjára a Kárpát-medence különböző magyar lakta vidékeire.
– Igen, diákkoromban, a tanáraimnak és a táncház mozgalomnak is köszönhetően, tudatosabban kezdtem érdeklődni a népzene más, addig ismeretlen műfajai, dialektusai iránt. Húszévesen indultam első népdalgyűjtő utamra a moldvai csángó énekesek közé, aztán Moldvába Domonkos Pál Péter bácsi hatására. Az egyetemen Ilia Mihály irodalomtörténész, a Tiszatáj folyóirat egykori főszerkesztője atyai mesterem volt, ő küldött el Tápéra, a búcsúba és Erdélybe több nagy írónkhoz és költőnkhöz. Aztán fokozatosan bejártam népdalgyűjtési és zeneantropológiai terepmunka során a Kárpát-medence több vidékét, Erdélytől a Zoboralján át Szlavóniáig. A népi imádságok kutatásában Erdélyi Zsuzsanna volt a mesterem. 1986-ban találkoztam vele először, a Hegyet hágék hangzó anyagának összeállításakor már én lehettem a szerkesztőtársa. Nagyon sokat tanultam tőle, emberséget is, nem csak néprajztudományt. Sokszor mondta: „ A zsinórpadlásról a nagy rendező azt teszi eléd, akire szükséged van.” Most, ennyi év távlatából értem meg igazán ezt a gondolatot. Látom, hogy kik voltak a segítőim és kik az akadályozóim. Hálás vagyok mindegyiknek.

Lovász Irén: Az éneklés fontos feladatot tölt be a lelki egészség ápolásában

Fotó: Módos Gábor

– A Világfa volt az első önálló albuma, 1995-ben. Mit jelentett ez a lemez önnek?
– Az album a Nemzeti Múzeum megbízásából készült a nagy millecentená­riumi kiállításhoz kísérő zenének. Óriási megtiszteltetés volt számomra. A magyarság legarchaikusabb népzenéjéből állítottam össze egy egyórás anyagot. A magyar népzenét Hortobágyi László zeneszerzővel egy olyan zenei köntösbe ágyaztuk, ami azt próbálta illusztrálni, hogy népzenénk milyen szervesen épül be a déli, keleti vagy a nyugati zenei hagyományokba. Ez a válogatás a magyar népdal régi rétegének sokszínűségét igyekszik bemutatni. Ősi időket idéző regösénekekkel, néhány rokonnép zenei párhuzamával, népdalainkban különbözőképpen fennmaradt csodaszarvas-motívumokkal kezdődik, és egy Keletről Nyugatra tartó ívet vázol fel, példázva a magyar népdalok tájegységek szerinti tagolódását és sajátosságait is. Ezzel robbantam be a köztudatba. A kinti kiadás a rangos Német Kritikusok Díját is elnyerte 1996-ban. Ekkor már háromgyermekes anya voltam.

– Évek óta az emberi hang gyógyító szerepe foglalkoztatja, az, hogy a népdaléneklés miként alkalmazható a lelki egészségre nevelésben. Erre épül a Gyógyító hangok című lemez­sorozata és a népszerű dalolóköre is.
– Az emberi hang gyógyír. Különböző kultúrák vallásainak és zenéinek tanulmányozása alapján azt gondolom, hogy ez a zene antropológiai lényege. Nem a szórakoztatás az elsődleges cél, hanem sokkal inkább a lelki megnyugtatás és szakrális-spirituális kommunikáció. Énekesként tapasztalom jó pár éve, hogy a hangom különös hatást vált ki az emberekből, függetlenül attól, hogy értik-e, amit mondok vagy sem. Nem az én hangomról van szó, ez nem az én érdemem. Az ok, a titok a dalolás és az őszinte emberi hang évszázadok által bebizonyított és használt őserőjében van. Amikor rájöttem, hogy nekem dolgom van a hang segítő szerepével a szakralitással és a női­séggel összefüggésben, megszületett a Gyógyító hangok sorozat gondolata. Az első, az Égi hang a népi vallásos hagyományban megélt ünnepek és a régi magyar népdalok, népénekek erejéről szól. A Belső hang című lemez pedig a magyar népdaloknak a négy természeti őselemmel való kapcsolatáról szól, arról, hogy az őselemek bennünk levő energiái hogyan tudnak felszínre törni és megszólalni a magyar népdalok segítségével. Ezt a lemezt használják leginkább gyógyító céllal. Klinikai körülmények között is alkalmazzák eredményesen, anorexia nervosában szenvedő kamaszlányok terápiájában. Megdöbbentő, hogy a természeti őselemek ereje, amit a népzene is közvetít, ilyen elementáris hatást tud kiváltani sérült emberekre. A Női hang című lemezem arról szól, hogy a magyar néphagyományban hogyan élték meg a nőiséget, mit énekeltek a lányok, asszonyok. Az éneklés és a női szerepekre való felkészítés ugyanis kislány korunk óta benne volt a neveltetésben.

Azt próbálom átadni a mai magyar nőknek, hogy milyen segítő szerepe lehet az éneknek a hétköznapi életünkben és nagy életfordulóinkon is.

– Melyik dalt emelné ki erről a lemezről?
– A Mamámét. Az édesanyámmal együtt énekeltem föl kedves nagykunsági népdalait. Soha nem történt ilyen korábban, pedig amióta élek, ő énekel, és a hangomat tőle kaptam. Az én női hangom csak az övével hiteles, az övéből lett, ő erősíti az enyémet, és ezt itt végre meg is tudtuk mutatni. Nem csak én érzem, hogy édesanyámmal úgy énekelek, mintha egy test és egy lélek lennénk. Vallunk ezzel a hagyomány folyamatos áldásának segítő, megtartó erejéről is.

– A dalolókörről még nem beszéltünk, amelyet a Bem rakparton, a Budavári Művelődési Házban tartott rendszeresen a járvány megjelenése előtt.
– Évek óta tapasztalom, hogy az éneklés milyen fontos feladatot tölt be a lelki egészség ápolásában. Nem véletlen, hogy az általam indított egyetemi népdaléneklő órát is nagy érdeklődés veszi körül. A dalolókör is kísérlet mindarra, amit az utóbbi években a népdalok terápiás szerepéről gondolok, de az is fontos nekem, hogy a hagyományokhoz, az elvesztett gyökereik­hez is segítsem visszatalálni az embereket. A magyar parasztember is énekelt, ha baja, ha öröme volt, és bizony kiegyensúlyozta a lelki hullámvöl­gyeit. Ennek egyik titka, hogy az éneklés maga jó dolog. Azt is csodálatos megtapasztalni, hogy népdalaink sok esetben magas művészetet képviselnek, a legszebb metaforákkal, szimbólumokkal, szürreális képekkel a legtisztább és legelvontabb költészetként léteznek. Ezzel a legmélyebb és és a legmagasabb dimenziókba tudják röpíteni a lelket.

– Mi a legújabb kutatási területe?
– Az emberi hang mindig is érdekelt, kiváltképp a szakrális kommunikáció és a hang viszonya. Kutatásom középpontjában újabban az archeo­akusztika áll, ez egy új multidiszciplináris terület. A szakrális terek természetes akusztikája énekes előadóként rabul ejtett – a barlangoktól a középkori kistemplomokon át a bazilikákig és a gótikus katedrálisokig. Nemzetközi konferenciákon, ahol a hang spirituális használatáról tartottam előadást, lehetőségem nyílt megismerkedni ezzel az új tudományterülettel. Most ezzel foglalkozom, ezzel kapcsolatos nemzetközi kutatásokban és konferenciákon veszek részt.