Lovász Irén

Ez jutott eszembe, amikor a hangterápiáról, a hangokkal való gyógyításról olvastam. Meg az, amikor az öcsém meghalt, milyen sokat énekeltem. Kiénekeltem magamból a fájdalmat…fordulj kedves lovam, napszentület felé, úgy sem jövünk többet soha visszafelé…

A hozzánk is besettenkedő értékválság óhatatlanul hatással van a kifejezőkészségünkre és az azt segítő eszköztárunkra is. Az értékrend csúcsán az anyagi javak állnak, melyek csillogása – ha mégoly törékeny és talmi is – háttérbe szorítja a valódi, ősgyökerekből táplálkozó hagyományokat. Ahogy folyamatosan tűnik el az ember ajkáról az énekszó, a lélek egyik szép megnyilvánulása, a bánat és öröm kifejezője, egyre erőteljesebben szökik vissza a hétköznapi életbe egy másik úton, terápiás eszköz formájában. Az élőbeszéd helyett számítógépen, telefonon keresztül társalgó világunkban elfelejtettük, az ifjabb generáció meg igazán meg sem tanulta a őszinte érzéseket közvetíteni tudó, gesztus, mimika és egyéb metakommunikációs jelzések fontosságát, használatát. Hát még az éneklés, dúdolgatás örömét. Ma szinte elmeháborodottnak tűnik az, aki énekelget, dudorászgat akár örömében, vagy csak úgy önvigasztalásképpen. Már a születésnapi közös nótázások is csupán „Talpas Gyuri” kétes értékű nótáira redukálódnak, s az apától-anyától tanultakat lassan a feledés homálya fedi. Egyébként nem csoda a dal válsága, hiszen az iskolákban is csak heti egy óra az énektanítás, annak is jó része elmélet. Elvesznek az élmények, az együtténeklés derűje, a dalolás lélekemelő alkalmai. Pedig a zenehallgatás, az éneklés során kinyílnak a befogadás és a beszéd kapui, ez sokat segíthetne a tanulásban, a stressz oldásában. Végtelenül sok és sokféle zenei hatás ér bennünket, és sokan vagyunk, akik szívesen járunk koncertekre is, lemezeket hallgatunk, de a legtermészetesebb hangszeren, az emberi hangon kevésbé nyilvánulunk meg a magunk örömére sem, pláne mások előtt. Pedig sok ezer éve már, hogy az ének az ember legegyszerűbb s egyben legcsodálatosabb eszköze, mellyel kifejezheti magát, kijelentheti magát. Szakemberek szerint fizikai hatásai is vannak a dalolásnak: a légzést, a keringést és a szívdobogást is befolyásolja, komoly érzésbeli megnyilvánulásokat indít el az ember lelkében, szabaddá tesz, segít élni, ünneplőbe öltöztet, lelket formáló, felemelő varázslat. Az ének szellemi, lélektani jelentősége éppen az, hogy egy természetfölötti, misztikus világba emeli a művelőjét és befogadóját, melyben az érzelmeken túl megérthető, a végtelen, felfogható az öröklét.

Lovász Irén énekesnő azt vallja: a dal a bennünk élő csend kivetülése. A népdalos lemezeiről, koncertjeiről ismert művész két éve egy négyrészes lemezsorozatot indított el, mely a „gyógyító hangok” gondolat jegyében készül. Két éve Égi hang címmel jelent meg az első CD, melyen a hang, mint segítő erő jelenik meg. Az elmúlt évben kiadott második lemez pedig – a Belső hang címet viseli – egy meditatív, erőt adó dúdolat-sorozat. Lovász Irén muzsikája egyaránt merít az egyetemes és nemzeti kollektív tudatalattiból, ezzel nyújt segédkezet a befogadónak, hogy visszataláljon az útra, melyen egykor elindult.

Kiegyenlítődik, ellensúlyozódik hát a hiány, így vagy úgy, de jelen van minden az életünkben. Reméljük, hogy egyre többen találják meg önmagukat, mind többen találnak rá saját belső lelki értékeikre, életfeladatukra – zeneterápiával vagy anélkül, gyógyító hanggal, vagy saját erővel… és dudorászva.

Forrás: Zöld Újság
Írta: Tóth Katalin
2008. október