KONCERTKIRTIKÁK

Naputonline 2023. dec. 15. 

naputonline.hu/2023/12/15/baji-lazar-imre-aldas-es-konyorges-megenekelt-lettetelek/

Baji Lázár Imre: Áldás és könyörgés – megénekelt léttételek*
 
*Gondolatok Lovász Irén: Gyógyító hang c. lemezbemutató koncertje kapcsán (MÜPA, 2023. okt.8.)

 

Emlékezés a húsvétra és várakozás az ádventre. Évköri utunk nagyobb részét ebben a köztességben rójuk. Engedje meg a Kedves Olvasó, hogy e köztes idő széleit két koncerttel jelöljem meg, s ha a két koncert közé most másfél év tolul, az csak mélyíti a két élmény lélekmélyi szakrális tapasztalatát. Két transzcendens koncert léttétekért és léttételekről. Lovász Irén szakrális művelete mindkettő, komoly, szinte szerzetesi férfi segédlettel. Az egyik koncert a női szakralitást a Szent Efrém férfikar mély tónusú pravoszláv elragadtatásába foglalja, míg a másik Lovász Irén zenésztársainak virtuóz, szinte samanisztikus extázisba sodró örvényével ragad el, késztet nem szűnő koncertvégi tapsrendre.
A koncert élmény magával ragadó, hibátlan, a Kálvin tér hangtere méltó az egyházi énekekhez, a MŰPA fesztiválterme kifogástalan akusztikus csodában részesíti az hallgatóságot.
Lovász Irén és alkotótársainak szakrális művelete azonban átlépi az előadóművészet határait.
Tudós művész, aki a hazai kommunikációelmélet terén vallásantropológusként meghonosította a szakrális kommunikáció fogalmát és kidolgozta elméletét, és ettől az értelmezési kerettől már énekesként sem szakadhat el. Ilyen szakrális kommunikáció, az égig hatoló könyörgés-szertartás volt a Kálvin téri Református Templomban elhangzott húsvéti koncert, ahol Lovász Irén és a Szent Efrém Férfikar magyar, orosz és ukrán imák, csángó katolikus és mezőségi református nagyheti énekek szövetében idézte meg a nagyböjti, a nagyheti és a húsvéti lelkület színeit az akkor már visszafordíthatatlannak tetsző háborús pokollal szembe szegülő szeretetmisztériumban. Szakrális népénekek, az ószláv-bizánci világból eredő közös imák, fohászok, himnuszok történeti tanúságul szolgáltak az egymásnak vezetett testvérnépek szellemi összetartozásáról, és jelezték a világdráma diabolikus természetét. Ahogy az előadók fogalmaztak, a koncert egyszerre volt fohász a békéért, ima a józan észért, könyörgés az emberi irgalmasságért. Emlékezés a háború áldozataira, menekültjeire, testi és lelki megnyomorítottjaira. Ebben a keretben simultak össze a palócföldi, erdélyi, moldvai csángó nagyböjti és húsvéti népénekek, a Kárpát-medencei görögkatolikus és a bizánci énekhagyomány az orosz és ukrán egyházi és népénekekkel. Ebben a földet és eget összekötő misztériumban csendültek fel egy kálvinista énekes hangján a magyar reformátusság fontos templomában, az ortodox szakralitást megidéző zenei téridőben, katartikus erővel az ukrán ortodox, és moldvai csángó katolikus Mária siralmak, és az Ómagyar Mária-siralom szenténeke ökumenikus könyörgésként Szent István királyunk, a nyugati és keleti keresztények közös szentje által a Szűz Máriának ajánlott ország szívében.
A tisztító, gyógyító és igézetoldó Boldogasszony lehet az összekötő elem az előadásmódban jóval profánabb és több ősi hiedelemelemet hordozó „Gyógyító hang” dalest transzcendens terével és időtlenségével. Ugyanaz Ő a moldvai, gyimesi archaikus gyógyító ráolvasások mélyén:

„Kígyó, kibújik a földből, földből a fűbe, fűből a szőrbe, szőrből a bőrbe, bőrből a húsba, húsból a vérbe. Boldogasszony, könyörögj érette! Boldogasszony könyörögj érette!”
A kígyó fejére taposó Boldogasszony az, akihez az éneklő fordul.
 

„Menjetek el igézetek ahonnét jöttetek, távojzatok, oszoljatok, mint a tengeren a hab, távojzatok… Merre mész, merre mész te gonosz igézet? Szíve fonyasztására, feje fájására, szíve fájdalmára. Térj meg, térj meg te gonosz igézet, ez igékkel mondom, Szent igékkel mondom. Menj a pusztákra, kősziklákra, hol a fekete kutyák nem ugatnak, a fekete kakasok nem szólanak,
Menj el innen igézet, hegyekről hegyekre, kövekről kövekre, hol senkinek, hol semminek ártalmára nem esik. Hol kakasszó nem hallik, Szem megverte, szív megszerette, Szem megverte, szív megszerette. Semmiből jött, semmivé válj! Semmiből jött, semmivé válj! Kék szem igézte, zöld szem igézte, Boldogasszony tisztítsd meg Őt.”
 

Az énekesnő saját gyimesi gyűjtését énekli Deva segítségével, időtlen, samanisztikus karizmával. Az elektronikus eszközök misztériumi hangkulisszát képeznek. A háttérben az adatközlők mormolása is az ősi szellemi örökség jelenünk partját érő hullámverése. A gyógyító szövegek a szimbolikus gyógyítás narratív eszközeinek szép példáját kínálják, az analógiás, mágikus elemek placebo hatása aligha vitatható, ha a kirajzolódó közös kozmológia sérületlen. De a gyógyító hangzás maga is pszichofiziológiai rejtelem.
Talán fontosabb, hogy az anya mint gyógyító biztonságot adó kötődésszemély ezekben az énekekben, szövegekben égre kel, és mégis közelebb kerül, térben-időben mindig jelenlévő szakrális kötődésszemélyként.
A következő kozmikus kép a párra váró szűzi tisztaság zúzmarás-csipkés, fehér várakozása, a társas váró magány létállapotának kirajzolása, tavaszra és termékenységre váró, panteisztikus kép. Titka ősi, a népdalokban megőrzött titok, a lélek és a természeti környezet közötti poétikus azonosság, a személy és a természet paradicsomi egysége.
 

„Hazám, hazám, csendes hazám, bárcsak határidat látnám.
Füstjét látom, de csak alig, az ég alatt lengedezik.
Felmegyek én egy nagy hegyre, annak is a tetejére,
onnan nézek hazám felé, édesanyám háza felé.
Édesanyám gyújts gyertyára, hazamegyek vacsorára,
hadd egyek egy víg vacsorát, amit édesanyám csinált.”
 

Az 56 utáni hazahívó énekek, a gazdasági és karrieremigránsok, a kötődéssérült magyar társadalom weszternizált lelki és mentális helyben-emigránsai számára rétegrepesztően fájdalmas ének celesztiális lebegése alig tudta oldani a szívek közös tektonikus rengéseit a nézőtéren. A szaxofon embertorkú fölszakadó sóhajtása foglalta be a fohászt: „arra kérem Istenemet, hogy el ne hagyjon engemet, arra kérem Istenemet, hogy el ne hagyjon Tégedet.”
A hazatérő – legyen tékozló gyermek vagy hosszú utakról hazatérő vándor vagy baka – számára az édesanya vacsorája maga is a lelki sebek gyógyulását, a feledést, az újrakezdést jelenti.
Veres Péter parasztzsoltárnak nevezte a Kiszáradt a tóbul a mind a sár… kezdetű dalt, mely újra bizonyítja, hogy a népdalok a bennünk lakozó katathym ősképek kiéneklői, pszichoterápiás eszközök: A lélek jungi ősképe a száraz, kiégett vagy havas pusztai táj sivársága, ezt látjuk a depressziós vagy kiégett Leuner KB – képekben is, de az ének rá következő strófái nem is hagynak bizonytalanságban, saját használatú, ventilláló paraszti pszichoanalízis ez, és pásztor zsoltár.
 

„Kiszáradt a tóbúl, mind a sár, mind a víz. A szegény barom is csak a gulyást nézi,
Uram, én istenem adjál egy szép esőt, a szegény baromnak jó legelő mezőt.”
„Meguntam megvallom e világon élni, ezt a kevés időt búval eltölteni,
Búnevelő idő, ködnevelő felhő, jaj de megemészetett ez a pár esztendő.”
 

De valódi szociál-pszichoszomatikus kisesszé az empátiáról, a traumák pszichofiziológiai kölcsönösségéről a következő dal is, benne a testivé lefojtott konfliktus, trauma feloldásának terápiás javaslatával:
 

„Úgy fáj az én gyönge szívem, nem ’tom tied fáj-e vagy nem.
Ha a tied így tud fájni, Sose tudunk mi megválni.
Azt gondoltam eső esik, de csak a szemem könnyezik,
az én szemem sűrű felhő, onnat ver engem az eső.
Gyere, rózsám, béküljünk meg, mi egymásnak engedjünk meg,
mindig voltak kik így jártak. Mind megengedtek egymásnak.
Nyújtsad kezed, bár egy felet, bár még egy szót szóljak veled,
nyújtsad kezed keresztesen, béküljünk meg örökösen.”
 

A rágalomnak, a pletykának, az irigy társas környezetnek kiszolgáltatott, általuk tönkretett kapcsolatok, veszteségek és érzelmek kiéneklése is pszichoterápia. A fájdalmat, a neheztelést, a ruminatív kínos gondolatokat feloldja a lelki megerősítést, kontrollérzetet és erkölcsi fölényt megerősítő szövegformula:
 

„Járva vala egy esvénykém, melyen rózsám, hozzád járék,
Irigyeim irigyelték, esvénykémet elkertelték.
De nem fával, sem karóval, hanem rágalmazó szóval,
adok nekik víg napokat, had ugassák ki magukat.”
 

De a közösségnek gyógyító ereje is van, és az megnyilvánul a kalendáriumi ünnepek kántáló, kolindáló gyakorlatában, a párosító, termékenység kérő szokásszövegekben.
A közösségi kötéseket megerősítő, az elmagányosodó öregekre rányitó kántálók gesztusainak gyógyító lelki támogató erejét nem kell magyarázni.
 

„Házigazda aluszol-é, és sokáig még nyugszol-é,
serkenj fel álmodból, és kelj fel ágyadból, mert jöttünk tehozzád.
Mondd meg, hogy jó szívvel látsz-e, és házadba bébocsájtsz- e.
Mert ha nem, megértünk, megyünk honnan jöttünk, mást szállást keresünk.
Kívánjuk, Isten életssen, mindebben szerencseltétessen,
kívánjuk szívesen, az Isten éltessen, az Isten éltessen.”
 

A koncertnek megindító dalait jelentették az áldáskérő, születés- és névnapi köszöntő énekek, István és János -napi köszöntők. A koncert és a lemez egyben forrás is, hogy a happybirthday-ezést ezekkel a nemes dallamokkal és szövegekkel fel lehessen cserélni. Mert csak többet mondanak köszöntőként az olyan fordulatok:
 

„Sok számos esztendőket vígan megérhess, napjaidat számlálni ne légyen terhes,
az Ég harmatja szívedet újítsa, áldások árja házadat elborítsa,
Tenéked minden öröm holtig adassék, tevéled semmi bánat ne barátkozzék,
légyen éltednek virága mind kinyílt, szíved ne szenvedje semmi sebes nyílt.”
 

…mint háromszor ismételni angolul azt, hogy boldog szülinapot. Csakúgy, mint a Kodály zeneikben első dalok között megtanult:
 

„Serkenj, fel kegyes nép, mosolyog az hajnal, aranyszál tollakkal repdes, mint egy angyal,
Ingó-bingó zöld fűszál liliom rózsával meg is törülközik.
Amennyi fűszál van a tarka mezőkben, annyi áldás szálljon mindannyiunk fejére.”
 

Ez a költői örökség él tovább Nagy László, Juhász Ferenc és Csoóri Sándor költészetében, de valódi értéke az áldáskérés, áldásfogadást. Ezt a szakrális lelki-testi állapotot az ész kultusza értelmezhetetlenné tette, mert ehhez az ember transzcendens lényege adja a kulcsot. Ha tetszik, az áldás értelmezéséhez szükséges az ember kettős természetének, korpuszkuláris és rezgésvalójának belátása, mely testi és lelki kettős létlényege. Az üdvügyéről megfeledkező maga is áldatlanságban él, az áldáskérés és áldásvárás e földi tanpályán bukdácsoló személy tekintetét lelki hazája felé emeli. A koncerten szinte himnikus magasságba emelte a koncerttermet a hárfajátékkal kísért János napi köszöntő.

A koncert magasztos tetőpontján megrendítő erővel zendült fel a Boldogasszony himnusz, jelezve, a gyógyítás – gyógyulás nemcsak egyéni, hanem közös feladat és létművelet, és szembesülve mai világunk állapotával – halaszthatatlan. A megszentelő alázat, a közös könyörgés és folyamodás a kísérők katartikus polifóniájával átszínezetten emelte föl a hallgatóság szívet. Az új esztendőt köszöntő dal egyben a lelki emelkedettséghez a létörömöt, bőséget, gazdagságot is kívánságaiba foglalta, a testi, lelki és szociális jólét, azaz az egészség kiéneklésével. A koncert záródala egy titkot hordoz, az egyén archetipikus mikrokozmosz-makrokozmosz egységét kirajzoló, életfaszerű emberkép mantrája valódi gyógyítás, testképzavaros, anorexiás kamaszlányok kezelésében használták fel a Semmelweis Egyetem gyermekklinikáján.
A női gondozó, gyógyító archetípus kivetítése Lovász Irén tetralógiájának közös elemeként ebben a koncertben rituális minőséget nyert. Talán azért, mert az éneklés gyógyító-öngyógyító szerepe mindig is szakrális természetű volt. Magam is a kezdetektől tanúja voltam ennek az alkotói folyamatnak, mely egyben párhuzamos alkotói folyamat volt az Európai Szociálantropológiai Szövetség (EASA) 2007-ben negyedik networkként megalapult, és háromévenként megrendezett Sacral Communication & Healing nyári egyetemi alkalmai tartott előadásokkal és akusztikus antropológiai kutatásokkal. Ebben az időszakban készült el a tetralógia másik három lemeze, az Égi Hang, a Belső Hang, és a Női Hang, melyek szintén a népzene más-más kontextusú gyógyító szerepét értelmezték.  

Másrészről ez a lemez és koncert összegzés is, egy hosszú és az életművel Kossuth-díjat kiérdemlő pálya kitüntetett pontja. E művészi pályának végig lényegi eleme volt az autenticitás és a kísérletezés egysége.  Jó példát kínálnak az ismeretlen utakat megnyitó bátorságra a Hortobágyi Lászlóval együtt végzett interetnikus zenei kísérletek, mely során a magyar népzenei örökséget, az indiai harmonizálást és az elektronikus zenei eszközökkel foglalták kreatív egységbe, melyet a világzene helyett helyesebb a kortárs komolyzene kategóriájába sorolni. Ez a kísérlet egyébként Pressing Lajos népmese magyarázataival, vagy Csöpel Láma néprajzi motívumelemzéseivel is párhuzamot kínál.

A koncert ráadás műsorában a végig töretlen virtuozitást eksztatikus szintre emelő zenésztársakkal, Horváth Kornéllal, Ágoston Bélával, Mizsei Zoltánnal közösen megtett út és zenei eredményei is kiérdemlik a műfaji szuverenitás divatok fölé emelő méltóságát. A koncert nagyszerű zenészei között említendő még Lukács Miklós, Lantos Zoltán, Pintér Ágnes, Keönch László. Külön remény és öröm Deva jelenléte, szellemi és zenei hozzájárulása mind a lemezhez, mind a koncerthez, mert autentikus, értő, spirituális és virtuóz művészete a folytatást ígéri. Mert a mesterséges intelligencia hódításai közepette is lesz, aki átviszi a túlsó partra…
 

 

Illusztráció: Posztós János fotója (MÜPA)

+36 30 976 7360 • lovasziren1@gmail.com