Kezdőlap

Meggyógyít az égi hang – Szabad Föld

Légiesen lebegő hangja olyan, mintha a fellegekből szólna. A bölcsészdoktor, háromgyermekes Lovász Irén német sikerei világra szólóak, nálunk is volt már az év legjobb énekesnője. Nemrég jelent meg négyrészesre tervezett lemezének első darabja.

Meggyógyít az égi hang

 

Légiesen lebegő hangja olyan, mintha a fellegekből szólna. A bölcsészdoktor, háromgyermekes Lovász Irén német sikerei világra szólóak, nálunk is volt már az év legjobb énekesnője. Nemrég jelent meg négyrészesre tervezett lemezének első darabja.

­­­ Lovász Irén egy aprócska nyírségi harangtornyos fatemplomban ugyanolyan misztikus élményt tud nyújtani hallgatóságának, mint a legnagyobb katedrálisokban. Énekelt már a pécsi Székesegyházban, a Mátyás-templomban, az ulmi Dómban és a Szent István Bazilikában. Ez utóbbi helyen lesz augusztus 23-án este 7 órakor Égi hang című új lemezének bemutatója.

           

– Hogyan fordulhat elő, hogy külföldön népszerűbb, mint idehaza?

– Nincs ez teljesen rendjén. De az is lehet, hogy ez így törvényszerű. Nem tudom, min múlik.

– Megmondom én: a népzene nálunk nem az a műfaj, amiért tömegek rajonganak. Önnek kiabálnia kellene, hogy „itt vagyok”, felhívnia az újságokat, hogy írjanak a lemezeiről…

– Erre képtelen lennék. Ha kezdettől fogva az éneklésre összpontosítok, és nem építem a bölcsész pályámat, akkor talán minden másként alakul. De nem bánok semmit sem.  Távol áll tőlem a „nyomulás”, mindent, amit elértem, magától jött. Persze szerencse is kellett hozzá, és benne volt a sors keze. Az Isten soha nem siet és soha nem késik.

– Azért néha siethetne egy kicsit jobban!

– Tudja ő, hogy minek mikor jön el az ideje. Az idő mindent kipörget.

– Akkor sem nyúl telefon után, ha öt évig nem keresik?

– Nem. A lemezeimmel sem szoktam házalni. Általában  felkérésre készültek. Az első, a Világfa elég későn, 1995-ben jelent meg. A Magyar Nemzeti Múzeum adta ki.

– Ez valami tévedés lehet: múzeum mint lemezkiadó?

– Dehogy tévedés! A millecentenáriumi régészeti kiállítás rendezője felfigyelt a Magyar mondák című televíziós sorozat szignáljára, amit én énekeltem. Annyira megtetszett neki a hangom, hogy nem tudott mást elképzelni a kiállítás kísérőzenéjeként. Ebből lett a lemez. Megjelent Németországban is, elnyertem vele a német kritikusok díját etno- és világzene kategóriában. Csak ezután lettem érdekes a hazai lemezkiadók számára.

– Elégedett velük?

– Hm. Amíg például a párizsi latin negyed legnagyobb lemezboltjában kaphatók az albumaim, idehaza sok helyen a hátsó polcokon sincs belőlük. De  a Fellegajtó című lemezem sok helyre eljutott. Persze sosem lehet az ember elégedett, úgyhogy most saját kezembe vettem a sorsomat. Nemrég megszületett az Égi hang, amit a negyedik gyerekemnek tartok, az anyag összeállításától kezdve a lemezborító megtervezéséig mindent én irányítottam. Szerzői kiadás lett.

Ilyen jól áll anyagilag?

– Mecénások nélkül semmire sem jutottam volna. Kész csoda, hogy vannak olyan széles látókörű, kultúrát szerető és féltő magyar cégek és üzletemberek, akik felkarolják az értékeket. Hálás vagyok érte!

– Nagy fába vágta a fejszéjét: négyrészes sorozatot indított…

– Az egészet egy teliholdas éjszakán álmodtam meg. Égi hang, Női hang, Belső hang, Gyógyító hang – ezek köré csoportosítom a dalokat. Régóta foglalkoztat a szakrális magyar népköltészet, illetve az emberi hang elementáris gyógyító ereje. Kandidátusi disszertációmat is erről írtam, azóta is nagyon jó a kapcsolatom  mesteremmel, Erdélyi Zsuzsannával.

– Lovász Irént besorolták a világzene kategóriába. Szerintem semmi köze nincs hozzá!

– Nálam az alap mindig a magyar népdal, melynek olyan ereje és értéke van, hogy képes megállni a helyét a világ globális forgatagában, bármely népzene mellett. Nem félek attól, hogy az átdolgozással, a különleges hangszereléssel elveszti a mélységeit és magasságait.

– Pedig nagyon el lehet rontani…

– A német kiadó engem is rá akart venni, hogy csináljunk montázsokat az énekhangomból, de nem járultam hozzá.

– Mi tetszett meg a németeknek az ön hangjában?

– Egzotikusnak tartják. Ma már messzebbre látnak a balatoni turizmusnál és a gulyáspartiknál; felfedezték az ősi, archaikus kultúránkat is, benne a népzenénket.

– Amit ön már régen felfedezett magának.

– Nem felnőttkoromban ismertem meg a népzenét, bár akkor kezdtem a tudatos népdalgyűjtést. A Dévaványa melletti Ecsegfalváról származnak szüleim. Balatonszabadin nőttem fel. Az Alföldről hoztam magammal a paraszti kultúra éltető erejét. Nagyapámtól  és édesanyámtól  örököltem az énekhangomat. Emlékszem, gyakran összejártak a rokonok, a szomszédok, sokat énekeltek együtt. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy anya énekeljen a gyerekének. Nincs annál szorosabb kötelék. Az ölelésen kívül énekhanggal is meg lehet nyugtatni a gyermeket.

– Hisz ebben?

– Hogyne hinnék! Számos olyan visszajelzést kapok a világból, hogy az élet legnagyobb sorsfordulóinál segített az énekem. Van, aki átfestette a szobája falait, miután meghallgatta a lemezem. Egy olasz nő a dalaimra szült, egy német férfi pedig a dalaimra akart meghalni. Tisztában vagyok vele, hogy ezek egyedi, szubjektív élmények.

– Az ön hangjára meghalni… Ez inkább hátborzongató.

– Csak első hallásra. Nem biztos, hogy az én hangomon van a hangsúly, hanem a magyar népdal évszázadok alatt letisztult erején. A modern világ dübörgésében sokan vágynak őszinte emberi hangokra. Ebben állhat a titok.

Borzák Tibor, Szabad Föld 2006. augusztus

/adtplus.arcanum.hu/SzabadFold_2006_2/