Kezdőlap

Lábunk előtt hever a kincs – Belső hang a MÜPA-ban

Múlt pénteki lemezbemutatója alkalmából Lovász Irén népdalénekes az elcsendesedésről beszélt.

Eddigi életét – nőiségét, anyaságát, művészetét és gyökereit – öszszegzi Lovász Irén abban a négyrészes lemezsorozatban, amelynek legújabb darabját karácsony előtt három nappal, a téli napfordulón mutatta be a Művészetek Palotájában. A népdalénekessel a meditatív, elcsendesedésre indító Belső hangról, az élet kiszámíthatatlan fordulatairól és az anyaság nyújtotta harmóniáról beszélgettünk.

Szenvedélyes embernek tartja magát, vagy inkább az a meditatív, elcsendesülő, szelíd hang jellemző önre, amely a legutóbbi, Belső hang című lemezéből árad?

– Mind a kettő bennem van. Tűz is vagyok és föld is, meg víz, meg levegő, mint mindannyian. Különböző élethelyzetekben ezek felszínre törnek, és valamelyik dominálni kezd bennünk.

– Az első és az utolsó lemeze között tizenkét év telt el. Ezalatt tíz album jelent meg. Milyen út vezetett a Világfától a Belső hangig?

– Ez az út tulajdonképpen utólag kap értelmet. Olyan, mint mikor a kis kondás az útján megkapja a gonosz boszorkányt, a nehézségeket és a megoldást segítő, életben tartó jó tündéreket is. Abban a pillanatban, amikor az emberrel mindez megtörténik, nem könnyű eldönteni, hogy épp melyikkel találkozik. A fordulópontok jelentőségét csak utólag lehet igazán felismerni. Most már látom, hogy ez a lemez, illetve az a négyrészes sorozat, amelynek ez a második darabja, összegzése mindannak, ami én voltam nőként, emberként, anyaként, kutatóként, énekesnőként; racionális bal agyféltekével és intuitív jobb agyféltekével, magyarként és világpolgárként, európaiként ázsiai gyökerekkel, földként és tűzként, ötvözve a stabilitást és a lágyságot a tüzes tombolással. Az első tíz évben, 1985-től 1995-ig egy racionálisan gondolkodó, tudóspályát építő tanársegéd, egyetemen oktató, kutató ember voltam. Ezután következett egy fordulópont; megírtam a kandidátusi disszertációmat, megszültem az első gyermekemet és elkészítettem az első nagy szólólemezemet, a Világfát. A tudományos életszakaszt összegezve valami felszabadulhatott bennem, kreativitásom és a nőiességem is előbújt. Akkor a rosszakaróim, vagy a jó sorsom kivett az akadémikusi pályáról. Ott álltam kisbabával, friss kandidátusi fokozattal, tízéves egyetemi oktatói tapasztalattal, főmuzeológusi munkakörben, és mind a két állásomat elvesztettem. Ugyanekkor az első lemezem a német zenekritikusok díját kapta. A következő tíz évben három lemezt készítettem a Makám együttessel, egyet egy brnói zenekarral, aztán egy észt zeneszerző írt nekem egy újabb lemezt, 2003-ban itthon az év legjobb énekesnője lettem. Akkor újabb fordulat következett; a Makám együttessel megszakadt a kapcsolatom, és két évre munka nélkül maradtam. 2005-ben új zenekart alapítottam. Úgy éreztem, el kell énekelnem mindazt, amivel eddig foglalkoztam, amit a kutatásaimban leginkább előtérbe helyeztem: a szakrális magyar népköltészet, a népi vallásosság termékeit, a népi imádságokat; ebből született meg a Fellegajtó című albumom. Mostanra eljött az ideje annak, hogy ezen a négylemezes sorozaton kiadjam magamból azokat a hangokat, melyek ez idő alatt felgyülemlettek bennem.

– Jól érzem, hogy a Gyógyító hangok eddig megjelent lemezein kicsit háttérbe szorul mint előadóművész? Ez mintha inkább egyfajta meditációs segédanyag lenne, amelyben csak mozgatórugó, eszköz az ön személye.

– Talán inkább médium vagyok, aki csak közvetít.

– Jól van ez így? Egy előadóművészben jó adag exhibicionizmusnak kell lennie, a gyógyításhoz viszont inkább alázat szükségeltetik.

– Én ezt vállaltam, és szerintem megértem arra, hogy vállalhassam. Talán egy csatorna vagyok, amelyen felszínre tör ez a kollektív tudattalanban pihenő őserő, amely gyógyítani képes. Ezáltal mások is meghallhatják a saját hangjukat, és merik gátjaik felszabadítására használni, hiszen a hang – energia lévén – képes a bennünk levő blokkok feloldására, amelyek valójában csak energiamegrekedések. Ráadásul ha a természetes elemekhez fűződő kapcsolatunkhoz még archaikus szövegek is hozzásegítenek, akkor miért ne használjuk őket? Bár kihasználatlanul, de ott szunnyad mindannyiunkban ez a tudás, ez az erő, ha lenézünk a mélybe, megtalálhatjuk, más szóval a lábunk előtt hever ez a kincs, csak mernünk kell lehajolni érte.

– Az utolsó lemezek szövegkönyvét mandalák díszítik, és a Belső hangon egy mantra is szerepel. A magyar, illetve a moldvai népdalkincsből kiindulva egyenesen vezetett az út keletre?

– Igen, de nem akarok ezeknek a külsőségeknek túl nagy jelentőséget tulajdonítani. A lemez stílusában egy befelé forduló, elcsendesülő, őszinte, meditatív utazás üzenetét közvetíti. Természetes, hogy mindezekről keletre asszociálunk, hiszen ezeket a módszereket csak a keleti kultúrákból ismertük eddig. A moldvai csángó népdalok ugyanakkor elsősorban keleti jellegünket domborítják ki. Ami a Belső hangon szereplő mantrámat illeti, az annak köszönhető, hogy nem olyan rég felkeresett egy cambridge-i hangterapeuta, aki egy tibeti buddhista tanítóval együtt a lélek és a hang kapcsolatáról tartott előadást Magyarországon. Amikor elolvastam az előzetes szövegüket, megdöbbentem, mert olyan volt, mintha én írtam volna. Úgy tűnt, jó időben, jó helyen lettünk összeterelve. Megpróbáltak rávenni, hogy írjak egy olyan szöveget, ami számomra életvezető segítség lehet, és az én hangomon én mondom magamnak, nevezhetjük mantrának. Bár kezdetben próbáltam elhárítani ezt a feladatot, aztán csak feltört, felbuggyant belőlem ez a szöveg, kész volt, így, ahogy a lemezre aztán rákerült. Nem szeretném, hogy ezért egy ezoterikus bugyorba rakjanak. Ugyanakkor tudvalevő, hogy Hortobágyi László már rég közel hozta hozzám az indiai kultúrát, zenét, és bevallom, indiai utazásomat kulturális katarzisként éltem meg.

– A nagy, négyrészes összegzés után mi jöhet még? A rákövetkező tíz évben újra dominálni kezd majd a tudós én?

– Nem tudom, sohasem terveztem ennyire előre.

– Jó is, ha a szenvedélyesség és a nyugalom kiegyenlítik egymást, hiszen három gyereknek kell példát mutatni otthon, ami nem kis feladat.

– Igen, és az egészben az a legszebb, hogy bennünk megvan a négy elem. Kristóf fiamban a levegő dominál, ő a fellegekben járó szellemi ember. Ikerlányaim tűz és víz: Julikám intuitív, művészi hajlamokkal rendelkező, nőies, Pannikám temperamentumos, energiában gazdag kislány, én pedig, a földanya mindezt összefogom a nagy barna anyaöllel. Lassan abba a korba érnek, amikor el kell engedni őket. Van egy keleti mondás, ami szerint a vizet csak úgy lehet megfogni, ha kinyitod a tenyeredet, mert ha összeszorítod, kifolyik. Ha nehezemre is esik, tudatosítanom kell, hogy a gyerek egy független lény, akinek ugyan én voltam a burka, az életadó csatornája, de máshonnan jött, és máshová is tart.

Sashegyi Zsófia
Forrás: mno.hu

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/lovasz-iren-lemezbemutato-koncertje-2007-12-21_19-30-fesztivalszinhaz