Kezdőlap

Kritika a NÖI HANGról- ünnepi pillanat

“….minden esetben ünnepi pillanat Irén muzsikájában és megnyugtató hangjában elmerülve lélekmélységeket és vágyott magasságokat bejárni. “

“Lovász Irén világszép hangja és kicsiszolt technikája tán még sosem volt ennyire valóságos, miközben messze az ismert világ határán túlra vezet, ahol már a kérdések is elhalkulnak bennünk, ha jól figyelünk, és nem erőltetjük a szokásos zenehallgatói énünket, mert most lehetőségünk adódik kontemplatív állapotban gyógyulni. A gyógyulás ugyanis sokkal több, mint amit a szokásos modern módszerek kínálnak, ehhez néha szükség van az ősi bölcsességekre, például az archaikus népzene kincsestárára.”

 

Lovász Irén munkásságával egyszerre két megjelenés kapcsán épp két éve foglalkoztunk, és akkor is felettébb örültünk a Hangtájkép messzire hívó világlátásának, már csak azért is, mert minden esetben ünnepi pillanat Irén muzsikájában és megnyugtató hangjában elmerülve lélekmélységeket és vágyott magasságokat bejárni. Talán kérdés, hogy a szépség és harmónia beidézett vidékei valódiságok-e, esetleg az ember létező igényeinek kivetülései csupán, vagy tényleg lehetséges oda a belépés? Ez azonban csak kívülről nézve kérdés, Lovász Irén lemezt hallgatva már nem, mert a megénekelt és elzenélt minőségek nyomban életre kelnek, és a megelőző kérdések érvényüket vesztik. A Gyógyító hangok sorozatban most harmadikként megkapjuk ajándékba a Női hang (Siren Voices, 2017) című albumot, és ezt ne vegyük úgymond természetesnek, mert embert próbáló, de nyilván elengedhetetlen vajúdás előzte meg születését. A 28 dalra osztott albumszerkezet is egyértelmű utalásnak tetszik a 28 napos holdhónapra: a Hold, mint a női minőségek egyik tárháza és kisugárzója ősidők óta a női lét egyik alappillére, és az emberi összkultúra része.

Ezen a szinten már semmi sem egyszerű, minden tudásért nagyon meg kell dolgozni. A popzenétől, és mindenféle felszíni kalandozástól nagyon messze járunk, itt a megélt, feltárt, azt hosszú-hosszú érlelést követően elfogadott, megénekelt és a zene nyelvére lefordított nőiség teljességébe pillanthatunk be. Életkorszakok, sorsok, szerelmek, mindenféle örömök és fájdalmak szövődnek dalokba. Tán inkább utóbbiak, mert az arányok bizony ilyenek, a megélt szenvedés képes a lényeg lepárlására: megértésre, elengedésre, egyáltalán az igazán fontos dolgok elmesélésére, és a továbblépés megsegítésére. A hagyomány továbbra is kínálja ezeket a felületeket és kereteket, amik bár porosnak tűnhetnek a modern ember szemében, ezek azonban mégis csak valódi értékek és minőségek. Ráadásul továbbra is az élet természetes velejárói, kiérlelt kulturális egységek, az élet örök támaszai, amik egy kis elmélyüléssel nem csak elfogadhatók, hanem le is fordíthatók a mai korra.

Lovász Irén világszép hangja és kicsiszolt technikája tán még sosem volt ennyire valóságos, miközben messze az ismert világ határán túlra vezet, ahol már a kérdések is elhalkulnak bennünk, ha jól figyelünk, és nem erőltetjük a szokásos zenehallgatói énünket, mert most lehetőségünk adódik kontemplatív állapotban gyógyulni. A gyógyulás ugyanis sokkal több, mint amit a szokásos modern módszerek kínálnak, ehhez néha szükség van az ősi bölcsességekre, például az archaikus népzene kincsestárára.

Most még olyan plusz szerencsénk is van, hogy ehhez a lemezhez újra sikerült társul hívni Hortobágyi Lászlót, akivel annak idején Lovász Irén a Világfa című sikerén is együtt dolgozott (annak a lemeznek lett több verziója és későbbi újragondolása is, valamint a német verziója elnyerte 96-ban világzene kategóriában a Német Zenekritikusok Díját). Hortobágyi nagyon finom zenei háttereket szőtt a dalok egy részéhez, de semmiféle szépelgésre ne gondoljunk, valódi drámaiság és megtartóerő áramlik a folyékonyan és akár szellősen is megbonthatatlan támaszként szolgáló hangképekben. A zoboralji és moldvai csángó asszonyoktól való gyűjtések és saját dalok mellett a lemez legfelemelőbb pillanatait Irén édesanyjával való közel kilencperces bensőséges duettje adja, amiről így vall: “Az én női hangom az övének folytatása, abból lett, és annak árnyékában nőtt föl. Az anyaméhben találkoztam az első népdalokkal, az Ő női hangján keresztül. Női hangom nem lenne hiteles az övé nélkül. A gyerekkorom óta gyakran együtt mondott kedves népdalait most vele együtt éneklem. A nagykunsági tanyavilágban átélt, békés megyei gyerekkorát, fiatalságát idézik ezek a dalok. A néphagyomány és a hagyományos értékek átadásáról, a női hang folytonosságáról, a generációk együtt lélegzéséről így szeretnénk vallani. Vallani és vállalni a gyökereket és az anyaföldet, amely köt, tart, megalapoz, meghatároz.”

Amikor a gyerek egészséges, boldog és önfeledt – Új lemezek, műfajokat és kategóriákat beelőzve – első kör