Lovász Irén

Feminens-45_v5

Nem a hagyományt kell megmenteni, hanem önmagunkat – mondja Lovász Irén népdalénekes, Érdemes Művész. Népdalaink éneklése segít megtalálni gyökereinket és identitásunkat, vallja.

Gyógyító hangok

Ritka, ha valaki sikeresen ötvözi a művészi és a tudományos pályát. Lovász Irén néprajzkutató-népdalénekes a kettő között sosem tudott, és nem is akart választani, máig ugyanúgy otthon érzi magát a színpadon, mint a katedrán. Számos lemezzel a háta mögött, többtucatnyi külföldi koncertfellépés után a egyetemi docensként tanítja, amit maga is művel: szakrális kommunikációt és hagyománypedagógiát.

József Attila születésnapján született, a költő A Dunánál című versének sorai kamaszkorában tudatosultak benne, azóta is kísérik a pályáján. Az ősök hagyatékának továbbadása személyes életfeladatává vált. A szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott, majd néprajzkutatóként kandidátusi fokozatot szerzett. Tíz éve tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen kulturális és vallásantropológiát. Művészi, énekesi pályája az évek során ezzel párhuzamosan bontakozott ki, az autentikus népzenétől a határműfajokig sokféle formációban és lemezen énekelt.

Minden a családban kezdődött: az anyatejjel szívta magába az éneklés szeretetét és éltető erejét. „A dalolás olyan természetes volt nálunk otthon, mint a levegő. Mikor édesanyám ringatott, mesélt, folyton énekelt. Minden élethelyzetben dalolt: hétköznap, ünnepkor, örömében, bánatában, egyedülés közösségben. Nekem ő a tiszta forrás” – vallja. Mivel jó tanuló volt, és ragadtak rá az idegen nyelvek, érettségi után nem zenei pályára, hanem a bölcsészkarra jelentkezett. „Látszólag választanom kellett a művészi és a tudományos pálya között. A valódi döntést azonban mindig halogattam” – mondja.

A diákévek alatt már népdalokat gyűjtött Erdélyben és a moldvai csángóknál, saját gyűjtéséből azóta is sokat merít. A népi imádságok kutatásában Erdélyi Zsuzsanna volt a mestere. 1995-ben készítette első szólólemezét Világfa címmel a Nemzeti Múzeum felkérésére, a millecentenáriumi régészeti kiállítás kísérőzenéjeként. Később régizenei együttesek szólistája volt, énekelt kortárs műveket, és jazz-zenészekkel is dolgozott. Turnézott Európában Snétberger Ferenccel, három lemezt készített a Makám együttessel. Koncertezett a Művészetek Palotájában, a Mátyás-templomban, a zágrábi és a brüsszeli katedrálisban, San Diegóban és a londoni Covent Gardenben is.

Évek óta az emberi hang gyógyító szerepe foglalkoztatja, az, hogy a népdaléneklés miként alkalmazható a lelki egészségre nevelésben. Erre épül a Gyógyító hangok című lemezsorozata, a több mint tíz éve működő népszerű dalolóköre és zeneterápiás órái. Meggyőződése, hogy a népdalokkal jobb és élhetőbb a világ: éneklésük segít meglelni a gyökereinket, egészséges egyéni és közösségi identitásunkat. „Még mindig
nem késő, hogy visszataláljunk természetes túlélési stratégiáinkhoz: a művészetekhez, beleértve a táncot, a zenét, a költészetet és a kézműves-mesterségeket is – hangsúlyozza a művészeti nevelés fontosságát. – Nem konzerválni és vitrinbe zárni kell a régi értékeket, hanem megismerni, a mai világra alkalmazni és a magunk javára fordítani őket. Nem a hagyományt kell megmenteni, hanem önmagunkat, veszélyben lévő civilizációnkat és gyermekeink lelkét!”

„Most, hogy egyre nagyobb az elbizonytalanodás a férfinői szerepeket illetően, és a téma a közbeszédben is előtérbe került, talán egy lemez is hozzáadhat ehhez a vitához – vallja Női hang című albuma kapcsán a háromgyermekes édesanya. – Fontos lehet a nők számára megmutatni, hogy mi  minden jellemezte a nőiséget a hagyományos világképben, s hogy életet adó képességünk tudata kislánykorunk óta mindannyiunkban benne van. Népi gyermekjátékainkkal, énekeinkkel pedig, ahogy régen is, ma is tudnánk segíteni a nemi szerepekre való fölkészülést.”

Madiner / Femines rovat , 2020. nov.11. Őry Krisztina írása