Kezdőlap

Szerelmes virág – Budai polgár

November 22-én 17 órai kezdettel a Marczibányi Téri Művelődési Központban mutatja be Lovász Irén Szerelmes virág című tavaly megjelent, nagy sikerű lemezét.

A múlt évben Magyar Művészetért díjjal kitüntetett gyönyörű hangú népdalénekes ezúttal a reneszánsz világába kalauzolja el hallgatóságát.

— Kapcsolatom ezzel a korszakkal, és különösen Balassi Bálint költészetével még az egyetemista évekre vezethető vissza — emlékszik vissza a művésznő. — A szegedi egyetem bölcsészkarára jártam, és nagyon megszerettem a régi magyar irodalmat.

Korábban is foglalkozott a reneszánsszal?

Több mint tíz éve szerepel a repertoáromban a reneszánsz költészet és zene, de eddig nem volt igazán „lemezre érett”. A reneszánsz év adta az ürügyet, és 2008 végére meg is jelent az album, idén pedig járom az országot a lemez dalaival, amelyek elsősorban a szerelemről, az udvarlásról szólnak.

Legutóbbi lemezein, az Égi hang és a Belső hang című albumokon spirituális, meditatív zenét hallhatunk öntől.

Éppen ezért szerettem volna megmutatni a másik arcomat, az életnek ezt a másik szeletét. Sokan hajlamosak engem kizárólag a szakrális költészet megéneklőjének tekinteni. Ezen a képen igyekeztem finomítani az új lemezzel, amely azt üzeni, hogy egy igazi hús-vér, természeti ember is vagyok. Emellett úgy érzem, nagyon sokat tanulhatunk a korabeli szerelmes költészetből. Mintát, alapanyagot és ötletet adhatunk a mai fiataloknak, akiknek szerelmi „költészete” leginkább graffiti, sms vagy msn tömörségben és formában jelenik meg.

Fiatalokat szólítanak meg elsősorban a dalok?

Mindenkit, akik nyitottak a régi zene újszerű megszólaltatására. Az album a régi zenét egy nagyon mai és eleven zeneként tolmácsolja. Úgy szoktam fogalmazni, hogy igényes populáris muzsika a reneszánsz korból. Ezért hívtam a magyar populáris műfajok legkiválóbb képviselőit: Horváth Kornélt, a remek ütőhangszerest, aki a dzsessz világából érkezett, és aki virtuozitásával és improvizatív készségével garantálja a vérpezsdítő hangulatot, akárcsak Ágoston Béla fafúvós hangszereivel, s a maga elevenségével, öntörvényűségével és népzenei intuícióival. Jól kiegészítik őket a klasszikus régi zenei hangzás avatott szakértői, Szabó Zsolt, aki fidulán és viola da gambán játszik, valamint a reneszánsz lantot és barokk gitárt megszólaltató Győri István. Olyan zenei világot igyekeztem teremteni, amely amellett, hogy teljes tisztelettel közelít a népzene és a régi zene hagyományaihoz, megpróbálja adaptálni azt a mai kor esztétikájához és az én saját személyiségemhez.

Hogy érzi magát ebben a reneszánsz világban?

Remekül, hiszen ez egy nagyon élhető világ. A reneszánsz kor embere szerette és tisztelte a természetet, ahogy én is a természet lánya vagyok. Úgy érzem, a reneszánsz világa, akárcsak a mi zenénk, tele van pezsdítő energiával, a dalszövegek pedig nemcsak gyönyörűek, hanem mindannyiunk számára megszívlelendőek is.

Az előadás stílusa is a természetességet sugallja: Lovász Irén természetes énekhangon hozza közel a hallgatókhoz az archaikus szövegeket. A korabeli és a modern hangszerek összhangja pedig különösen varázslatossá teszi az egyébként is üde és könnyed muzsikát. A novemberi 22-i koncerten a lemez anyaga mellett Lovász Irén régebbi közkedvelt dalaiból is énekel majd a Marczibányi Téri Művelődési Központ közönségének. Jegyárak: elővételben: 2000 Ft, a helyszínen: 2500 Ft.

Kedvezményes zenei bérlet: 6000 Ft, amely az alábbi koncerteket tartalmazza: November 15., 18 órakor: Lovasi és a véletlen. November 22., 18 órakor: Lovász Irén: Szerelmes virág. November 27., 20 órakor: Rendhagyó prímástalálkozó.

Forrás: Budai Polgár Online