Kezdőlap

Kelet, Nyugat, Kompország – Hortobágyi László: Songs From Hungisthān

Nem mindig kedvező egy alkotót saját nyilatkozataival bemutatni. Látszólag különösen ez a helyzet Hortobágyi Lászlóval, aki olyan sötéten látja a világot, ahogy egzisztencialista írókkal szövetkező black metál együttesek sem tudnák.

A lényeg kb. az, hogy az emberiség által létrehozott összes társadalom élhetetlen, ezért találtuk ki a zenét, hogy valamiféle szabadulást nyújtson, vagy legalább ennek valamilyen ígéretét. Ámde napjainkban még ennél is rosszabb, mert a magas kultúra kifinomult rendszerei egy ízig pusztulnak; most vagyunk nagyjából az utolsó pillanatban, hogy még láthatunk – sőt, esetleg: játszhatunk – belőlük valamit; utódaink már csak a konzumkultúrában fognak dagonyázni életük végéig. Ezek alapján azt várnánk, Hortobágyi zenéje végtelenül sötét és szigorú, pedig csak ez utóbbi igaz.

Viszont van egy idézet, amiből el lehet indulni. 1997-ben a Magyar Narancsnak ezt mondta Hortobágyi László: “Általában szép mennyiségű recenzió jelenik meg a lemezeimről, néha megéreznek valamit a lényegből, de az esetek nagy százalékában az a legkevesebb, hogy zseniznek – ami önmagában már azt jelenti, hogy nem értenek…” Nem az “álszerénység” látszatából szeretnék kiindulni – egyszerűen tény, hogy ha az ember hall egy kicsit a zenéjéből, igen könnyen arra vetemedik, hogy zsenizni kezdjen. Fiktív világok hagyományos vagy rituális zenéjének megalkotása; az indiai zene és a gamelán, barokk, orosz hagyomány, vagy a dub, vagy a techno összehozása, az indiai hagyomány szigorú szabályrendszerének betartása mellett (nem, nem ismerem fel a rágákat és tálákat, de nem tudom elképzelni, hogy amiket hallok, ne ezek lennének) – mi más volna ez, mint zseniális? (A linkek túloldalán a GUO.hu oldal a lemezeknek szentelt oldalai találhatók, letölthető mp3-makkal.)

A zseni azonban meghatározása szerint: öntörvényű alkotó, aki a létező szabályokra fittyet hányva valami soha nem hallott újat teremt. Hortobágyi László viszont nem a semmiből teremtő, szárnyaló individuum, hanem éppenhogy aláveti magát: szigorúan betartja a szabályokat. Még akkor is, ha ezeket végső soron persze ő találta ki, mint a fiktív világok zenéi esetén. Még akkor is, ha egyszerre több szabályrendszert is, amiket nem is lehetne egyszerre. Igazán látványos ez olyankor, mikor például a techno igen lényegre törő, lineáris építkezése az egészen más módon szerkesztett keleti zenékkel találkozik. Lehet azt mondani, amit ő, hogy a közös nevező “az emberi tudat közös nyomorúsága – ez az, ami ezeket a közös tudatú zenéket összekapcsolja, és ha valaki megérzi ezt a fajta szociológiai hátteret túl a zenetechnikán és túl a zeneelméleteken (…), megtalálja a kulcsot erre a vegyítésre.” De lehet azt mondani, hogy valami igazán nagyszabású zeneelméleti-matematikai “trükk” (nagyon idézőjelben) van a háttérben, ami a lényegét tekintve mindig intellektuális, rigorózus, de olykor meglepő szépségeket is létrehozó zenét mozgatja.

Noha a legtöbbször nem jelenik meg a sajátosan magyar zene, hanem a keleti vagy nyugati vagy jamaicai, azért lehet azt mondani, hogy van valami Hortobágyi művészetében, ami miatt csak itt jöhetett létre. Arra gondolok, amit ugyebár Ady óta százezerszer emlegettek: Magyarország Kompország, Kelet és Nyugat között; aminek persze megvan a maga hátránya, több is, de előnye is: ez az a hely, ahonnan mindkét hagyomány látszik. (Miközben persze rengeteg konkrét hely van ebben a konkrét országban, ahonnan csak az egyik, vagy egyik se.)

A Songs From Hungisthān kivétel ebben az életműben, mégpedig igazi magaslati pont. Ezen, mint a cím is mutatja, a magyar zenei hagyomány találkozik a keletivel. Persze jelen vannak a jól ismert hortobágyis elemek, a tablák, szitár, csengettyűk és az egyszerű magyar számára ismeretlen hangszerek; a dubos és barokkos és ambientes megoldások-dallamok-úszások; a rendkívül furcsa, számítógéppel összerakott és valószínűleg a valóságban nem létezhető énekdallamok; egyáltalán az, hogy minden esetleges fülbemászás ellenére érezhető, hogy valamilyen számunkra ismeretlen rendszer rendezi el a számokat, és nem a tetszés iránti vágy, még ha olykor az is az eredmény. De a magyar hagyomány valami máshol meg nem lévő ismerősséget, hangulati kötöttséget hoz ebbe a világba. A citera, a cimbalom, egy “édesbús” magyaros/cigányos hegedűszólam olyan jól ismert elemek, amik ellenpontozzák a definíció szerint mindenkinek idegen zenét. (Bár nem erre az ellenpontozásra épül a lemez, mert ez túlságosan könnyű megoldás volna.)

Bizonyos értelemben a Songs From Hungisthān a legkevésbé egyenletes Hortobágyi-lemez, ugyanis azok a számok, amelyekben Lovász Irén énekel, kilógnak az anyagból, mégpedig jócskán felfelé. (Ezt akár kritikaként is mondhatnám, de közben nagyon nyilvánvaló, hogy ez a lemez bizony hozzájárul a teremtés egészéhez.) Annak idején, 1997-ben azért jelenhetett meg csak kis példányszámú szerzői kiadásban, mert Lovász Irén lemezszerződése igazából ezt sem engedte volna meg. A tervek szerint valamikor egyszer megjelenik újra. Az Arka Sound kiadónál, a Suns Of Arqua (nem igazán jó) pszichedelikus dubegyüttes kiadójánál kijött egy verzió, amin számítógép-keleti énekesek helyettesítik őt, de igazából annyira hiányzik, hogy azt nem bírom végighallgatni. Lovász Irénnel Hortobágyi korábban is dolgozott együtt, a Világfa című albumon, amin azért az énekesnő a főszereplő, csak néha kerül mögé finoman valami szöszölés. És nem mellékesen Lovász Irénnek elképesztően szép hangja van, ráadásul minden megjátszás, népieskedés nélkül szólaltat meg nagyon tiszta, átélhető érzelmeket.

A Songs From Hungisthānnak tehát ezek a kissé szabálytalanul elhelyezkedő dalok a csúcspontjai, de ami köztük van, az is sok százszor meghallgatható (empirikusan bizonyított tény), és egészében működik a legjobban. Nyilván van igazság Hortobágyi többször (például legutóbb itt) ismételt kirohanásaiban a világzene mint “zombiműfaj” ellen. De ha egy pillanatra elfeledkezünk a valóságtól, azt mondhatjuk, hogy ilyennek kéne lennie a “világzenének”, és minden sokkal szebb volna, még ha nyilván nem is könnyebb.

Rónai András, 2008. április 20., 23:59
Forrás: quart.hu